A
fő-fogyasztóvédő szerint sem árt résen lenni Minden eddigi „rekordot” megdöntve idén már november közepén megindult
a nagy karácsonyi bevásárlómaraton. Lapunk megjelenésével egy időben már
javában tombol a vásárlási láz, plázák, kisebb boltok és karácsonyi
vásárosbódék egyaránt felkészülten, áruval teli polcokkal várják a fogyasztók
rohamait. A tudatos kereskedők tehát ismét „kitettek magukért”, de vajon igaz
ez ránk, vásárlókra is?
Évek óta tapasztalhatjuk, hogy a
boltok kirakatai egyre hamarabb öltöznek ünnepi díszbe, vásárlókedvünket
előcsalogatandó – mondja a médiából is ismert Dr. Kathi Attila, a Nemzeti
Fogyasztóvédelmi Hatóság főosztályvezetője egy budapesti fórumon. A fura
jelenségért (karácsonyfa novemberben?!) azonban csupán részben a kereskedők
felelősek, hiszen nem lehet olyan korán kezdeni az ünnepi akciókat, hogy a
plázák és egyéb eladóhelyek ne legyenek zsúfolásig. A fogyasztóvédő mindezt
saját tapasztalatából mondja, mi meg arra vagyunk kíváncsiak, mire érdemes figyelni,
hogy valóban örömben és ne ürömben részesítsen bennünket a fa alá kerülő
ajándék.
Kathi Attila amondó, a helyes
vásárlás minden esetben a megfelelő eladóhely kiválasztásával kezdődik.
Természetesen nem a feketepiacot javasolja, mert számla híján ott utólag hiába
reklamálunk, nemhogy a kifogás jogosságát, de még a vásárlás tényét sem tudjuk
bizonyítani. Az illegális standok további veszélye, hogy az áruk minősége és
eredete a legritkább esetben ismert. Egy aluljáróban vásárolt csokimikulás
például legalább tavalyi, ha nem régebbi, ráadásul korántsem biztos, hogy
csokoládéból készült, állítja a szakember. Ráadásul ma már az sem igaz, hogy e
„feketecsoki” a legolcsóbb, hiszen sokszor a hipermarketek is hasonló árú, de
ellenőrzött termékeket raknak polcaikra.
Az élelmiszertermékek mellett
veszélyes terepnek számít még műszaki cikkek és a gyermekjátékok piaca. Ez
utóbbival kapcsolatban arra hívja fel a figyelmünket, hogy nem árt meggondolni,
mit és hol veszünk a kölyöknek, mert a zömében Távol-Keletről importált játékok
alapanyagául szolgáló pvc-műanyagok egészségre káros anyagokat tartalmazhatnak.
Az elektromos kütyükről szólva
pedig elmondja, bár minden évnek megvan a maga slágerterméke, sok gagyiság is
várja gazdáját. Sajnálja például, hogy arra nincs statisztika, hány
karácsonyfatűz keletkezik egy évben az ócska izzók miatt. Mit tegyünk, ha
tartós fogyasztási cikket veszünk? Először is mindig nézzük az ár-érték arányt,
másodszor pedig, ha már egyszer hitelre vásárolunk, legalább olvassuk el az
apróbetűs részt, így kizárólag a fa alatt érhet bennünket meglepetés…
(nagy –Hírnök magazin)
|