Birtokukba vették az autósok az M0-ás körgyűrű keleti szakaszát. Igaz, csak ideiglenes jelleggel! Az átadás utáni első héten 400 pontos hibajegyzéket állítottak össze a 26,5 km-es útra. A beruházás 67 milliárd forintba került, amelynek 80 százaléka uniós forrásból származott.
A kétszer kétsávos út az M3-as autópályát és a 4-es főutat köti össze, és kapcsolatot teremt az M1-es, M5-ös, az M6-os és M7-es autópályák, és olyan települések között is, mint Gyömrő, Gödöllő, Kistarcsa, Nagytarcsa, illetve Fót. Így ha ezek között a települések között akar valaki utazni, könnyedén ki tudja kerülni a fővárost. Az építtetők szerint az út különleges technológiával készült, hogy bírja a kamionok által okozott terhelést. – A nehéz-teherforgalmi behajtási korlátozás, illetőleg az áthajtás fizetőssé tétele csak néhány hónap múlva lép érvénybe. Ez elég nagy hiba – véli Vörös Attila, a Budapesti Műszaki Egyetem docense –, mert ha már egyszer egy ilyen nagy értékű és jelentős forgalomátvevő képességű beruházás épül, akkor ezzel párhuzamosan azonnal meg kellene azoknak a forgalomszervezési, forgalomtechnikai intézkedéseknek születniük, amelyek lehetővé teszik ezt az évtizedek óta várt tehermentesítést. A keleti szakasz mentén érintett településeken – Csömörön, Kerepesen, Kistarcsán, Nagytarcsán, Pécelen, Maglódon, Gyömrőn, Üllőn, Ecseren, valamint Vecsésen – az önkormányzatok a rendezési tervek újraértelmezésével készülnek a változásokra. Az autópálya-szakasz átadása nyomán várhatóan a kereskedelmi és logisztikai, valamint a lakóingatlanok iránti kereslet is nőni fog. Már számos nemzetközi vállalat és hipermarket lekötötte a fejlesztési területeket az új út mentén. Újabb cégekre számít Csömör is, amelynek sikerült megállapodást kötni az autópálya-építtető szervekkel, így – várhatóan 2009-ben – megépülhet a 3-as számú bekötőút, amely tovább csökkentheti a településen áthaladó autóforgalmat. Azonban a NIF (Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.) még adós maradt néhány ígérettel, amelyek megvalósítása a következő hónapokban várható. Például az átadás után derült csak ki, hogy a műszaki szakzsargonban a „felüljáró” nem ugyanazt jelenti, mint a mindennapi közbeszédben. Így a nagyközség csak most szembesült azzal, hogy a NIF által a felüljáróikra ígért kerékpár- és gyalogút nem olyan hosszúságú lesz, mint azt elvárták. A probléma megoldása a közeljövő feladata lesz. Hasonlóan gondolja a XVI. és a XVII. kerület, valamint Ecser, Maglód és Kistarcsa önkormányzata is. A polgármesterek a zajvédő falak kiegészítését és az erdősítés befejezését kérik az államtól a zajterhelés csökkentése érdekében, annak ellenére, hogy az út egy szakaszát, épp a kisebb zaj érdekében, egy több mint tízméteres bevágásban vezetik el. Az építkezésnek a kezdetektől számtalan ellenzője akadt. A különböző civil megmozdulások mellett gondot okozott a területvásárlások lassú üteme is, amely nehezebbé tette a folyamatos építkezést. A végeredmény ugyan tetszetős, de számos javítanivaló akad. Az átadás utáni héten 400 pontos hibajegyzéket állítottak össze, amely különböző fajtájú problémákat foglal össze. Az önkormányzatok és a szakmai szervek csak abban az esetben adják majd ki a végleges használatbavételi engedélyt, ha ezek a problémák megszűnnek, és az M0-ás keleti szakaszának minden centimétere megfelel majd az uniós és a hazai előírásoknak.
G. T. (Hírnök Magazin)
|