|
Elegendő lenne az arany középút
 Lovas nemzet vagyunk, így talán kevésabé meglepő, hogy
állandóan átesünk a hátas másik oldalára. Tagadhatatlanul a végletek országa
lettünk. Aki megélte és túlélte a rendszerváltás előtti időket, emlékszik
,mennyi mindenben korlátozták az emberi szabadságot. Az idők változtak, s
napjainkban átestünk a „ló túloldalára”, vagyis szinte miden átcsapott a másik
végletbe. Felsorolni is nehéz lenne, mennyi példa van erre.
Zsenge, fiatal korom ellenére sok mindenre emlékszem én is.
Akkoriban elegendő volt, ha nem úgy válaszoltunk például a rendőrnek, vagy akár
a tanárnak, ahogy illik és már reppent is a pofon. Napjainkban viszont a
rendőrök félnek, nehogy visszaüssenek, túlkapással, faji megkülönböztetéssel
vádolják stb. A tanárok esetében pedig már az is eredmény, ha a gyerek, vagy a
szülő nem veri meg a pedagógust, amikor a csemete rossz jegyet kap. Anno minden
állami kézben volt, de napjainkra már szinte semmi nem maradt közvagyonban,
amelyben a legsiralmasabb, hogy fillérekért herdálták el.
Régen, KMK (közveszélyes munkakerülés) miatt leültették az
emabereket, de manapság fizetnek azért, ha valaki nem dolgozik – s gyakran
többet visz haza, mintha lenne munkahelye.
Korábban az is hosszú éveket töltött rács mögött, aki csak
kritizálni merte a rendszert, az államot, de napjainkban milliárdos csalás,
vagy gyilkosság miatt is csak néhány év börtönt lehet kapni. A rendszerváltás
előtt nem sok lehetőség volt nagyáruházba járni, most pedig lépten-nyomon
belebotlunk, sőt gombamódjára szaporodnak a bevásárlóközpontok, plázák, Plusz,
Lidl, Aldi... üzletek, barkácsáruházak stb.
Néhány éve, az sem volt gond, ha a sarki fűszeres a
szeneslapáttal aadta az élelmiszert, de napjainkra bevezették például a HACCP
rendszert, amely által még azt is dokumentálni kell, melyik kezével fogja meg a
kést, felvágottat. Nemrég még öt családra jutott egy autó, de most egy családra
jut öt jármű.
Sorolhatnám hosszasan azokat a területeket, ahol az egyik
végletből a másikba estünk. Egyetlen pillanatra sem sírom vissza a
rendszerváltás előtti időket, főként, hogy sem én, sem családom nem volt
„pártközeli”. Azt viszont cseppet sem tartom normálisnak, hogy gyakorlatilag
mindenben az egyik végletből a másikba estünk, pedig lenne arany középút.
Valahol ez is olyan, mint a gyerek. Megállíthatatlanul növekszik,
ade csak akkor lesz belőle normális felnőtt, ha jól irányítjuk, törődünk vele.
A végeredmény pedig elsősorban rajtunk múlik. A „gyerek” pedig – a jelek
szerint – rossz társaságba keveredett és csak abban bízhatunk, hogy sikerül jó
útra terelni…
Ifj. Meggyesi Gyula
|
