Egy alpolgármesterrel kevesebb!?
Az elmúlt időszakban több olyan téma is volt, amely miatt
szót emeltem, illetve nem értettem egyet a polgármesterrel. Felfogásom szerint,
azokat az embereket képviselem, akik itt élnek – függetlenül attól, hogy kire
voksoltak –, s a település érdekeit tartom a legfontosabbnak. Elveimmel is
ellenkezne, ha olyat támogatnék, amivel nem teljesen értek egyet
(kötvénykibocsátás, hivatal eladásának alacsony összege stb.). Nem a
polgármesternek tartozom felelősséggel, hanem a lakosságnak. Minthogy más magyarázatot nem találtam, véleményem szerint
ennek lettem az áldozata a meglepetésszerű alpolgármester-újraválasztáson. Nézzük a tényeket. Május 14-én, rendkívüli
képviselőtestületi ülésen, Franka Tibor polgármester előterjesztése alapján,
újra kellett választani az alpolgármestereket. A polgármester egy 2006.
december 18-i, Közigazgatási Hivatal által küldött állásfoglalásra hivatkozott,
amelyben kifogásolták, hogy szabálytalanságok történtek a 2006. novemberi 6-i
testületi ülésen. Az egyik az, hogy nem volt szavazatszámláló bizottság, a
szavazatszámlálást a jegyzőasszony végezte, és ez nem korrigálható. A másik az,
hogy az alpolgármesterek nem nyilatkoztak arról, hogy a törvény által
biztosítottnál kevesebbért vállalják a megbízatást, amit viszont a képviselők
által jóváhagyott nyilatkozattal pótoltak a 2007 január 31-i ülésen. Nevetséges, hogy másfél év után került ez napirendre. A polgármester azt hangoztatta, hogy
törvénytelenség történt, amit ő korrigálni akar. Véleményem szerint az
előterjesztés és szavazás volt törvénytelen többek között azért is, mert a
testület tagjai nem voltak tisztában az állásfoglalás tartalmával, s azt
kérésre sem kapta meg senki. Képviselőként folyatatom a munkát, s továbbra se fogok
egyetérteni olyan döntésekkel, amelyek nem a lakosok érdekét képviselik…
Labancz József (Kerepes -Szilasligeti Hírnök)
|