|
Gemenci képeslap
Élővilága, erdei vasútja, a Duna ártere teszi ismertté a
Duna-Dráva Nemzeti Parkot, közkeletű nevén Gemencet, ám – a vadászidényt kivéve
– nincs túlzottan a figyelem fókuszában. Pedig érdemes rá: jelen sorok szerzője
saját szemével győződött meg róla a közelmúltban.
 Azt mindjárt elöljáróban le kell szögezni: Gemenc elsősorban
a flóráról-faunáról és a vízről szól, s csak utána a látogatókról. A nemzeti
park túlnyomó része fokozottan védett, a kíváncsi szemek elől elzárt, csak
engedéllyel felkereshető, és a Pörböly-Keselyűs között közlekedő kisvasút
menetrendje sem segíti elő a hosszú erdőjáró barangolást, ám az élelmes turista
így is megtalálhatja a számítását – sőt! Hiszen adva van a környezet, az erdők
és lakott területek találkozásánál lelhető, falusi turizmust nyújtó szállások,
ahol reggel friss levegő és a legelni hajtott gulya kolompja szolgál
ébresztővel, esténként pedig csak messziről pislákoló fények látszanak az
erdőszéli, bagolyhuhogással kísért sötétben. A természet szerelmesei persze
tudják, e „kísértetiesség” jelenti az igazi vonzerőt. S még ki sem mozdultunk
szállásunkról!
A kihagyhatatlan kisvonat korábban Bárányfokról indult,
jelenleg Keselyűs, a korábbi második megálló az ideiglenes végállomása, de
Pörbölyig csak napi kétszer megy, mint ahogy a másik végállomásról sem indul
több szerelvény Keselyűsre. A Duna-partra és onnan vissza azonban több járat is
„ingázik”, rálátást engedve a sűrűből kibukkanó és ott eltűnő csodálatos, a
vadászturizmus okán is féltve őrzött vadállományra. Aki mindezekre gyalogosan
lenne kíváncsi, annak nincs könnyű dolga: a turistaútvonalak csak helyenként
hatolnak be az erdő belsejébe, ám a majdnem 20 kilométer hosszan
meghúzódó ártér-menti töltésen – vagy „tiltott gyümölcsként” (nem ajánljuk,
csak beszámolunk róla…) a síneken – végigbarangolva könnyedén találkozhatunk
átvonuló vaddisznócsaláddal, őzekkel, szarvasokkal, vagy éppen kíváncsiskodó
mezei nyulakkal. Még nem is említettük a felvert fácánokat, a majd mindenütt
előforduló gólyákat – a vízimadár-állomány pedig külön érdekes színfoltot
jelent: gémekbe, kócsagokba és kisebb testű szárnyasokba bárhol
„belebotolhatunk” a Sió és a Duna közelsége, azok mindenütt hátramaradt holt-
és mellékágai, valamint a tocsogók jóvoltából.
Bárányfokon a nemzeti parkot bemutató múzeum és parasztudvar
várja az érdeklődőket – s egy tanösvény, amelyből mintegy 7 kilométeres, erdei
turistaút vezet Keselyűsre (ahol az sem okoz elkeseredést, ha bőrig ázik az
ember egy futó zápor jóvoltából…).
Persze ez a rövid, személyes tapasztalatokon alapuló
beszámoló nem helyettesíthető a személyes élménnyel, legfeljebb kedvcsinálóként
szolgálhat (e célra még „ajánlott olvasmány”: www.gemenczrt.hu). Mert Gemencet
látni kell – csend, idill, harmónia, természet: mintha új helyen kelt volna
életre Fekete István klasszikusa, a Tüskevár. S adható-e ennél nagyobb
elismerés?
L. I. (Hírnök magazin)
|
