Tudnak-e segíteni az önkormányzatok a HÉV komfortosításában?
A HÉV naponta közel 60 ezer utast szállít, ám feltehetőleg
még ennél is többen utaznának a helyi érdekű vasúttal, ha a BKV korszerűsítené
a szerelvényeket; ha jobban szem előtt tartanák a közönség igényeit; illetve,
ha menetrendjét összehangolnák az egyéb tömegközlekedési vállalatok (MÁV,
Volán) járataival. A Calipso 93,6 ez alkalommal arról kérdezte az agglomeráció
polgármestereit, ki tudják-e venni részüket az érintett települések
önkormányzatai a peronok esetleges komfortosabbá tételében, az állomások épületeinek
felújításában, valamint P+R parkolók létesítésében.
Gödöllő, Dr. Gémesi György:
A BKV háza tájáról rendszeresen szivárognak ki érdekes hírek
– most éppen arra az újonnan megjelent paraméter könyvre gondolok, amely
alapján a járatokat ritkítani szeretnék. Persze a könyv kapcsán felmerült
elvárásaikról köztünk nem született semmilyen olyan jellegű megállapodás, amely
az utazóközönség érdekeit szem előtt tartva megoldást jelenthetne. Mindemellett
ahogyan a (HÉV-et tulajdonló) Fővárosi Önkormányzat, úgy az érintett
települések is birkóznak a jelenlegi gazdasági helyzettel. Harmadszor pedig
nyilván tudvalévő, hogy a tulajdonos önkormányzat bevállalta a HÉV működtetési
szolgáltatását is, nemcsak a fővárosi közlekedési eszközökét. Tehát amikor
1990-ben az önkormányzatok részére megtörtént a vagyonátadás, a főváros nem
tiltakozott az ellen, hogy a BKV keretein belül a HÉV-eket, illetve ezen
járatok működtetését is megkapja. Abban persze igaza van Budapestnek, hogy a
helyközi közlekedés állami feladat, ám az említett szerv manapság rendre
kivonul az ilyen jellegű finanszírozási kérdésekből. Az utasok komfortigényét
illetően az önkormányzatok persze nyitottak a segítségnyújtást illetően, ám
egyre inkább úgy tűnik, hogy minden magasabb rendű szerv az érintett
települések vezetését kívánja „megfejni” a tekintetben, hogy saját
kötelezettségét és feladatát ellássa. Az utasok igényeit szem előtt tartó
együttműködésnek természetesen nem kívánunk ellenállni, éppen ezért én is
szeretném megkérni a BKV-t, hogy például a gödöllői buszközlekedési kérdésben
legyen segítségünkre a főváros, hiszen akkor az itteni lakosoknak jobb lesz.
Csömör, Bátovszki György:
Amennyiben a többi település vezetése, illetve a BKV a későbbiekben
határozottan felkarolja a kezdeményezést, természetesen mi is partnerek leszünk
a kérdésben, ám azt senki se várja, hogy önkormányzatként részt vegyünk a
közlekedés működtetésében, hiszen ez egy más kérdés. Én úgy gondolom, hogy a
színvonalas közlekedés működtetése a mindenkori tulajdonos feladata. A
tömegközlekedés ugyan sosem tartozott a profitorientált vállalkozások közé,
viszont, ha a kérdést illetően valóban elindul egyfajta összefogás, mi sem
fogunk az együttműködés útjába állni.
Kerepes, Franka Tibor:
Véleményem szerint a BKV egy önálló vállalat, az érintett
településeknek semmi köze hozzá. Kerepesnek mindemellett van kapcsolata a szervvel,
amely egész jónak is nevezhető, bár erre azért rendre ráfizetünk, hiszen
jelenleg egy P+R parkolót építünk, amelyet közösen pályáztunk meg. Ez több
millióba kerül az önkormányzatnak, amelyet a BKV ugyan nem vállal át, a
következő 10 évre szóló üzemeltetetésével azonban a települést bízza meg –
ilyen együttműködést tehát elképzelhetőnek tartok. Légből kapott ötletnek
tartom viszont, hogy a HÉV-sínek mellett fekvő települések feladata lenne a
szerelvények csinosítása, esetleges karbantartása, illetve komfortosabbá
tétele. Ugyanis ha a főváros, valamint a környező települések egy régióba
tatoznak, akkor hogyan mernek egyáltalán ilyen kérdést feszegetni? Hiszen
Budapest sokkal jobb módú, ám főleg közlekedési kérdésekben rendre megcsapolja
a régió anyagi forrásait. Pedig – csak hogy ne menjek messzebb –, például a
4-es metró pajzsa még akkor sem menne sehová, ha a főpolgármester kézi hajtány
útján maga venné kézbe a feladatot, anélkül, hogy az agglomeráció településeitől
ne vonnák el azt a pénzt, ami egyébként őket illeti. A jelenlegi áremelkedések,
illetve az önkormányzatok költségvetési megvonásai mellett tehát úgy gondolom,
a BKV semmi hasonlót nem várhat el a településektől, kivéve persze, ha átadnák
a HÉV-et. Akkor régiós polgármesterekként biztosan összedugnánk a fejünket, de
addig másnak nem újítunk fel peront.
Kistarcsa, Tóth Szabolcs:
Véleményem szerint a probléma megoldása nem az önkormányzat
feladata, ám ha valóban lenne együttműködési lehetőségünk a többi település
vezetésével, akkor ezen lehetőséget mindenképpen ki kellene használnunk. Igaz,
ebben a témában már megkerestek bennünket, ám akkor a képviselőtestület – talán
egy rossz irányvonal miatt – nem kívánt foglalkozni a kérdéssel. Én emellett
úgy érzem, a HÉV nyomvonalában komoly lehetőségek rejlenek, hiszen a megállók
köré fejlett városközpont lenne építhető. Éppen ezért gondolom úgy, hogy
különböző pályázatokkal, illetve magántőke bevonásával az önkormányzatoknak –
egységesen megszervezve – igenis lenne mit tennie az ügy megoldását illetően.
Mogyoród, Babicz László:
Én nem tartom az önkormányzat feladatának a települések
közötti tömegközlekedés kérdésének megoldását. Ezeket a BKV-nak, illetve az azt
tulajdonló szervnek kellene ellátnia. A konkrét részletek, illetve feltételek
szemügyre vétele után azonban természetesen még akár kiegyensúlyozott együttműködési
lehetőségeken is lehetne gondolkodni.