Felújítás, karbantartás, építés...
Játszótér körkép
Az önkormányzatok számára minden tavasszal felmerülő
probléma a játszóterek állapotának felmérése, illetve esetleges korszerűsítése.
A Calipso 93,6 a
térség polgármestereit kérdezte az aktuális problémáról.
Gödöllő, Dr. Gémesi György:
– Játszótereink bizonyos hányada nem EU konform, éppen ezért
folyamatban van ezek felülvizsgálata, illetve anyagi keretekhez mért
felújításuk is. Viszont két új játszótér is épül a Gödöllőn: az egyik az
újonnan nyitó InterSpar melletti területen, a másik pedig Máriabesnyőn, egy
civil szervezet kezdeményezéseként, a város által biztosított területen.
Emellett pedig készül a terv egy központi játszótérre az Alsóparkban, amelyre a
telekfoglalás végeztével 6 millió forintot már elkülönítettünk, a maradék 15-20
millió forintot pedig az idetelepült cégek e célt szolgáló felajánlásából
kívánjuk előteremteni, hogy végre megépülhessen egy olyan „játszótér”, ahol
minden korosztály megtalálja a maga számítását.
Isaszeg, Hatvani Miklós:
– Mivel beléptünk az Unióba, a játszóterek elemei olyan
komoly előírásoknak kell megfeleljenek, amelyek óriási anyagi megterhelést
rónak az építtetőre. Viszont elhatároztuk, hogy idén a képviselői
tiszteletdíjakból, az 1-2 forintos felajánlásokból, illetve az önkormányzat
által erre a célra elkülönített összegből egy minden EU kritériumnak megfelelő
játszóteret fogunk átadni a sportpálya mellett, és ezt kívánjuk tenni jövőre
is, valahol máshol.
Szada, Vécsey László:
– A korábbiakban több beadott pályázatunk is sikeres lett,
ennek köszönhetően a Székely Bertalan-kertben, az ún. Kiserdőben, illetve
legutóbb a Szociális Alapellátó Központ udvarán is tudtunk játszótereket
építeni. Ezeken a területeken persze rendre megjelenik a vandalizmus, úgyhogy
ezek karbantartása és őrzése jelenti most számunkra a legnagyobb problémát.
Éppen ezért határoztunk úgy, hogy a jövőben csak zárt helyre telepítünk
játszóteret, illetve gondolkoztunk térfigyelő kamerák kihelyezésén is, mivel
nem a barbároknak szeretnénk felületet biztosítani a rombolásra.
Veresegyház, Pásztor Béla:
– Szerencsés helyzetben van a város, hiszen viszonylagosan
elegendő és jól felszerelt játszóterekkel rendelkezik, amelyek esetleges
karbantartása, tisztítása, rendbetétele tavasz közeledtével természetesen kezdetét
veszi, hogy kitűnő állapot és a lehető legnagyobb biztonság köszöntse az oda
érkező apróságokat.
Csömör, Bátovszky György:
– Csömör jelenleg öt játszótérrel is büszkélkedhet, amelyek
annyira jó állapotban vannak, hogy a környékbeli településekről és Budapestről
is ide hordják játszani a gyermeküket. E játszóterek karbantartása folyamatban
van. Még kettőt szeretnénk építeni idén: egyet a gyönyörű új óvodánk közelében
a Kastélykert udvarára, egyet pedig a település központjának környezetébe,
hiszen a katolikus egyház volt olyan nagylelkű, hogy átadta belterületi telkét
játszótér számára.
(Pest Megyei Hírnök) Anka Péter
|