Egészségház,
népszavazás, fenyegetett szülők, cenzúra...
Az év első
ülésén Babicz László polgármestertől megtudhattuk többek között, hogy peren
kívüli megegyezéssel mintegy 110 ezer forintot fizettek a kátyúk okozta
károkra. Sok megkeresés érkezett a sárga zsákokkal kapcsolatban, amit jeleztek
az illetékeseknek. Elkészült az új honlap is, amellyel kapcsolatban dr. Varga
A. Tamás javasolta, hogy a testületi ülések anyagai is kerüljenek fel a
honlapra. Dr. Elek Attila képviselő elmondta, hogy újabb jelentkező van az
egészségház építésére, sőt a polgármesterhez egy harmadik jelzés is érkezett
időközben. Pervainé Hangodi Ágnes jegyző adott tájékoztatást a cigány
kisebbségi önkormányzat kollektív lemondásáról és a műfüves pálya miatti
népszavazáshoz összegyűlt 800 aláírásról.
Mádai
Sándor fogtechnikus kifogásolta az ülésen a szerinte méltánytalanul megemelt
bérleti díjat, de az emelés jóváhagyták, míg Kurfis László esetében az ingatlan
eladását a következő ülésen újra tárgyalják.
Az 1999-es megállapodásban rögzített, ám
mindeddig még át nem adott Hungaroring melletti utakkal kapcsolatban elfogadott
szándéknyilatkozat a kilenc év óta húzódó ügy megnyugtató lezárását és békés,
tárgyalásos rendezését valószínűsíti a pereskedés helyett.
Az M3-as
autópálya, a Gödöllői út és a Szadai út határolta ún. Bermuda-háromszögben a telekvásárlások
és a terület rendezése érdekében új szabályozási terv elkészítéséről döntöttek,
majd egy tartózkodás mellett elutasításra került egy építési
törmelék-feldolgozó létesítési kérelme. A Némedi nyáras ingatlanjainak
belterületbe vonásáról rendelkező korábbi határozat hosszas vita után
visszavonásra került, mivel egyes tulajdonosok nem hajlandók a belterületbe
vonás költségeit viselni.
A
polgármesteri illetmény emeléséről is dönteni kellett, amelynek új díjazása 483
100 Ft/hó összegről szólt a pénzügyi bizottság javaslata szerint, s bár Varga
A. Tamás nem találta reálisnak a maximálisan adható szorzót, végül 4
tartózkodás mellett elfogadták.
Az ülés
végén Varga A. Tamás a sportkör etikátlanságát vetette Hutter József szemére,
amiért szankciókat helyeztek kilátásba a népszavazás mellett kiálló szülők
sportoló gyermekeinek. Hutter József szerint viszont az egyesület belügyeibe
nem etikus beavatkozni. Kapitány Attila a labdarúgó-szakosztályvezető írásának
tartalma és stílusa miatt kért szót és tett kifogást. Varga A. Tamás a
Mogyoródi Híreknek adott, de le nem közölt interjúját vetette fel, amit
polgármesteri cenzúrának nevezett. Babicz László viszont azzal érvelt, hogy
zárt ülésen elhangzott, mást is érintő információk kerültek volna
nyilvánosságra, ezért nem engedhette megjelenni az interjút. A lap
szerkesztője, Windhager Károly elmondta, hogy az interjú támadó hangvétele
miatt, válaszadás végett fordult az ellenérdekelt polgármesterhez, aki viszont
válasz helyett fenti álláspontját fejtette ki, ezért nem közölhette az
elkészült anyagot. A csatározások után a polgármester beszámolt még a
Harewood-dal kapcsolatos anomáliáról, mivel legkésőbb tavaly szeptemberben
esedékes bankgaranciát a vállalkozás nem mutatta be, s a decemberben küldött
levelére sem reagált, így viszont elképzelhető, hogy a Forma-1 Hotelt érintő,
nagy reményekkel indult együttműködésnek szerződéstől való elállás lesz a vége.
Luzsicza
István (Mogyoródi Hírnök)
|