Balhékörkép
dióhéjban
Mint
tudjuk, nem könnyű az önkormányzatok munkája, hiszen súlyos döntéseket kell
hozni, s gyakorlatilag mindenhol megosztott a testület (várjuk azon
önkormányzatok jelentkezését, ahol mindenki egyetért!). Minden településnek
megvan a maga problémája, vitája, balhéja. Nézzünk néhányat környezetünkből:
Kistarcsán február 10-én tartanak
választást, minthogy novemberben a 14 tagú testületből nyolcan voksoltak a
feloszlatás mellett. A hírek szerint elsősorban politikai töltete van a
dolognak, annak ellenére, hogy a polgármester függetlenként működött.
A környék leggazdagabb
településének tartott Veresegyház egyre komolyabb anyagi gondokkal küzd, amelyre
gyógyír lehetett volna a BD fecskendőgyár létesítése. Az elmúlt hónapokban ez
komoly ellentéteket, tüntetéseket váltott ki, s lakossági szavazást is
tartottak, eredménytelenül. A képviselők végül a gyár létesítése mellett
döntöttek, viszont a beruházó úgy határozott, ilyen körülmények között nem
épít, s visszalépett.
Kerepes önkormányzata kötvénykibocsátáson gondolkodik,
ami viszont igencsak megosztja a lakosságot és a képviselőket, mert az anyagi
gondok újabb adósságokkal tetézése nem mindenki szerint megfelelő megoldás.
Fót önkormányzata viszi a pálmát, ahol a
polgármester felfüggesztése és tárgyalása lassan eltörpül az egyéb viták
mellett, amelynek középpontjában egy új egészségház létrehozása áll. A balhé
odáig fajult, hogy január 16-án este, a polgármesteri hivatal mellett két
frakcióvezető autóját kromofággal leöntötték. Bár január végén aláírták az új
egészségházról szóló együttműködési szerződést, információnk szerint még nincs
vége, hiszen az ügyben népszavazás is várható.
Ugyancsak
január végén hozott ítéletet a Pest Megyei Bíróság Közigazgatási Tanácsa
Szent-Iványi Géza, Fót polgármesterének ügyében, amely alapján első fokon
felmentette a polgármesteri tisztségéből. A Fót-online hírportálnak adott
nyilatkozatában Szent Iványi Géza elmondta, hogy nem ért egyet a döntéssel és
fellebbezést nyújt be. Tehát van is polgármester, meg nincs is…
Mogyoród is választásra
készül. A
testületet megosztó vita, amelyet valószínűleg a lakosság dönt el, egy műfüves
pálya létesítése generált. A pálya építését a népszavazás kezdeményezői sem
vitatják, hangsúlyozva, hogy az egyéb kiadások mellett a sorrendiségről kell
inkább dönteni.
Dunakeszi önkormányzatánál az új egészségbiztosítási
törvény okoz helyi vitákat, s a január utolsó napján tartott ülésen a Fidesz
frakciója nyújtott be határozati javaslatot a törvény parlamenti megszavazása
ellen, amely mellett egy másik javaslat is előterjesztésre került a törvény
elfogadásának támogatására.
M.
Gy. Pest Megyei Hírnök
|