2016.február 26-át nagy
izgalommal várták a 9. évfolyamos „aranyos” diákok, mert ez volt számukra az
első bent maradós hétvége, illetve valami más, mint a kollégiumi hétköznapok.
A program péntek délutántól
vasárnap reggelig tartott, és sokféle elfoglaltságot nyújtott a tanulóknak.
Péntek délután ügyességükről
adhattak számot a vetélkedőn, melyen most minden tanuló nagy élvezettel vett
részt, ezt követően pedig a táncházban vezethették le a még fölös energiákat.
Szombat délelőtt különböző
foglalkozások kötötték le figyelmüket: üvegfestés, agyagozás, plakátkészítés,
illetve kooperatív játékok.
Ebéd után került sor a
nyíregyházi kirándulásra, melynek fő célja a mozilátogatás volt. De belefért
még egy kis plázázás is, végül pedig egy elővacsora a Mc Donald’s-ban.
Az este hátralévő részét mindenki
kedve szerint tölthette. Volt, aki filmet nézett, mások csocsóztak,
beszélgettek vagy zenét hallgattak.
Jó hangulatban telt ez a hétvége,
várjuk a folytatást!
|