Helyezze el és kínálja szolgáltatását Magyarország üzleti adatbázisában!
Lépjen be itt, ha Ön már regisztrált szerkesztő!
Elfelejtette jelszavát?
 
Mutassa meg honlapját a térképen!
Belföld

Ifjúsági szállás

Intézmény

Iskola

Kollégium

Tanulásmódszertan


Barangolás a Délvidéken

A magyar történelem kiemelkedő emlékhelyeit látogattuk meg október 3-5. között.  Az Arany János Kollégiumi Szakiskolai Program 10-11-és 12. évfolyamos tanulói vettek részt ezen a programhétvégén.
Kora reggel indultunk útnak még szemerkélő esőben. A határátkelés után nem sokkal megérkeztünk Újvidékre, a Vajdaság székhelyére.  Rövid városnézés után megtekintettük a Duna partján elterülő péterváradi várat, ahol meglátogattuk a kazamatákat. Este érkeztünk meg szálláshelyünkre, Tóthfaluba, egy kis bácskai faluba, ahol szíves vendéglátásban volt részünk.
Másnap Belgrádba utaztunk, ahol megnéztük a híres nándorfehérvári csata színhelyét, majd Zimonyban a millenniumi emlékművet, amelyet Hunyadi János tiszteletére emeltek. A várban idegenvezetőnk előadásában felelevenítettük a csata legfontosabb mozzanatait, majd az emlékműnél elénekeltük a Himnuszt. Belgrád belvárosa még őrzi a délszláv háború emlékeit, a lebombázott házak jó részét a mai napig sem újították fel.
Vasárnap délelőtt Zenta történelmi és művészeti értékeivel ismerkedtünk meg. A városháza tornyában megnézhettük a zentai csata makettjét, majd a kilátóról gyönyörködtünk a tájban.
A finom vasárnapi ebéd után hazafele indultunk, de út közben még meglátogattuk Bácska székhelyét, Szabadkát, amely a délvidéki magyarok kulturális központja. Megcsodáltuk a gyönyörűen felújított szecessziós stílusban épült városházát, majd rövid séta után hazaindultunk. A hazaérkezés előtt még megvacsoráztunk a nyíregyházi Mc’Donalds-ban, ahol már vártak minket. Így fél tízkor már a kollégiumban voltunk. E
Emlékezetes marad számunkra ez az út, mert a történelmi Magyarország új területeivel ismerkedtünk  meg.  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Publikálta
Babus Jolán, Középiskolai Kollégium