Mezőgazdasági energiafelhasználás
A MOSZ Energetikai szakértő
csoportja kitartó és következetes szakmai eredményeként - a földgáz fogyasztás
során – mintegy hárommilliárdos volument kitevő tényleges kedvezményt
ért el az elmúlt évekre visszatekintve, éves szinten és folyamatosan a nagy
agrárfogyasztók számára,.
A szezonális jellegű
földgázfogyasztóink (mezőgazdasági terményszárítók) a földgáz
teljesítménydíjának, illetve alapdíjának módosításában elért sikereink alapján
– a díjtételek mérséklésével – újabb költségcsökkentést „kaptak”. Ennek
volumene eléri a további, egymilliárd forintos nagyságrendet évente.
A Gazdasági és Közlekedési
Minisztérium, valamint a Gázszolgáltatók Egyesülésében résztvevő hazai
gázszolgáltatók, illetve a MOL Rt gázellátó képviselőivel történt egyeztető
tárgyalások eredményeképpen, a MOSZ ugyancsak a költségek tízmilliós
nagyságrendű kiadásától mentesítette
azon gazdálkodó egységeket, amelyek nem tudták 2005. november hónapban
befejezni a kukorica betakarítását.
Ily módon vált lehetővé a
kukorica betakarítás befejezése decemberben. Jóllehet 2006-ban kedvezőbb volt
az időjárás, így is több gazdaságban igény volt a decemberi szárításra, amit
ismét támogattunk.
|
|
|
|