Az Arany János Tehetséggondozó Program keretén belül már hagyománynak számít, hogy minden év decemberében e bensőséges ünnep keretei között együtt ünnepelnek a diákok, szüleik, volt és jelenlegi tanáraik. Így a szeretet ünnepe közelebb hoz egymáshoz mindannyiunkat.
Így volt ez most is. Osztályfőnökünk, Tóth György tanár úr nyitóbeszédével igazi karácsonyi hangulatot teremtett, mi pedig színes és változatos műsorszámainkkal igyekeztünk kedveskedni vendégeinket.
Zene és tánc kíséretében mutattuk meg angol nyelvi tudásunkat, megcsillogtattuk irodalmi vénánkat, a Karinthy és Saint-Exupéry-művekből előadott részletekkel, Márai Sándor Füveskönyvéből idézett gondolatokkal.
Volt, aki zongorajátékával örvendeztette meg a közönséget, mások a mazsorett tudásukat mutatták meg, egyik osztálytársunk pedig hastáncelőadásával vívta ki szüleink és tanáraink elismerését. Az ünnepséget az osztály tanulói által közösen előadott Ünnepek ünnepe c. énekkel zártuk.
Hogy műsorunkon kívül más ajándékot is átnyújthassunk, ezért az általunk készített kisangyalkákkal kedveskedtünk vendégeinknek.
Ez volt az első besis karácsonyunk aranyosokként. Reméljük, még sok szép ilyen meghitt, közös találkozóban lesz részünk.
Szabó Anita 9.a
|