A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége kibővített elnökségi ülést tartott 2007. november 20-án. Az elnökség ülésén Jauernik István, az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottság elnöke tájékoztatta az ülésen résztvevő polgármestereket az Országgyűlés önkormányzatok költségvetését érintő várható döntéseiről. A vitában a költségvetési törvényjavaslat változtatási lehetőségein túl érintették a helyi adózástatás ügyét, a bértárgyalások helyzetét, valamint az önkormányzatok hitelfelvételi korlátozására vonatkozó törvénymódosítást.
Az elnökség kialakította az adótörvények 2008. évi módosításával kapcsolatos állásfoglalását, amely szerint - a TÖOSZ elnöksége nem ért egyet az Országgyűlésnek az értékalapú építmény és telekadó (ingatlanadó) bevezetésével kapcsolatban hozott döntésével; - a TÖOSZ elnöksége szükségesnek tartja a jövő évi átfogó adószabályozásra való felkészülést, annak érdekében, hogy az adórendszer átalakítása során az önkormányzati érdekek is megfelelően figyelembevételre kerüljenek; - a TÖOSZ elnöksége felkérte a szövetség tisztségviselőit, hogy minden eszközzel törekedjenek olyan szabályozás kialakítására, amely hosszú távra garantálja az önkormányzatok megnyugtató helyi adóztatási rendszerét.
Az elnökség áttekintette az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban folyó munkát a bértárgyalásokról, amellyel kapcsolatban megállapította, hogy
- a TÖOSZ elnöksége egyetért és támogatja, hogy az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsban a 2008. évi bértárgyalások alkalmával az önkormányzati oldal csak olyan bérfejlesztést tud támogatni, amelynek fedezete a 2008. évi költségvetés önkormányzati fejezetében, a normatíva részeként rendelkezésre áll. - A TÖOSZ elnöksége kezdeményezi az önkormányzati érdekegyeztetési rendszer átfogó áttekintését és az egyes önkormányzati szövetségek közötti szerepek racionális újraosztását.
Az elnökség értelmezte a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról szóló T/4320. számú törvényjavaslatot az önkormányzatok hitelfelvételi korlátozásával kapcsolatban és a következő megállapításra jutott:
- a TÖOSZ elnöksége fontosnak tartja, hogy az önkormányzatok ne adósodjanak el, amelynek megakadályozására a benyújtott javaslat nem nyújt megfelelő garanciát. - A TÖOSZ elnöksége nem ért egyet azzal a megoldási javaslattal, amely szerint a törvény felhatalmazást adna a Kormánynak, hogy a működési és felhalmozási bevételek és kiadások körét külön rendeletben határozza meg. - A TÖOSZ elnöksége felkérte a szövetség tisztségviselőit, hogy a beterjesztett törvényjavaslathoz alternatív módosító indítványt készítsenek, annak érdekében, hogy a jövőben se sérüljenek túlzott korlátokkal az önkormányzati alapjogok.
Az elnökség továbbá megtárgyalta a vasúti szárnyvonalak megszüntetésével kapcsolatos eljárásról szóló tájékoztatót és a vitában elhangzottak figyelembevételével a következő döntést hozta:
- a TÖOSZ elnöksége fontosnak tartja, hogy az alacsony forgalmú vasúti mellékvonalak kérdése hosszú távra szólóan és megnyugtatóan rendezésre kerüljön. - a TÖOSZ elnöksége felhívja a gazdasági és közlekedési miniszter figyelmét, hogy a térségi vasutak szervezése csak az érintett önkormányzatok közreműködésével lehetséges, így az ultimátum szerű rövid határidő és a tartalmi kérdésekre adandó minisztériumi válaszok hiánya miatt nem kerülhetett sor érdemi párbeszédre. - a TÖOSZ elnöksége egyetért az érintett települési polgármesterek jogos kritikáival, és szolidaritását fejezi ki a megoldást kereső önkormányzatokkal és azok vezetőivel. - a TÖOSZ elnöksége felkérte az elnököt és a főtitkárt, hogy az elnökség álláspontját juttassa el a GKM és az ÖTM minisztereknek, a társszövetségeknek és a sajtónak.
Kapcsolattartó: Dr. Zongor Gábor főtitkár (mobil: 30-9148-422, e-mail: zongor@toosz.hu)
Budapest, 2007. november 21.
a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége
|