Az elnökségi ülésen részt vett és tájékoztatást adott dr. Draskovics Tibor, a Kormányzati Igazgatás Összehangolásáért Felelős Tárca Nélküli miniszter a közigazgatási reform és az Államreform Operatív Program helyzetéről. A vitában az elnökség tagjai kifejtették, hogy támogatják a kormányzat reform törekvéseit, amennyiben azok a decentralizációt, a kiszámíthatóságot erősítik.
Az elnökség megtárgyalta a 2008. évi költségvetési törvényjavaslatot, valamint a TÖOSZ szakértői háttéranyagát, amely az alapját képezi a hét országos önkormányzati szövetség közös állásfoglalásának. A TÖOSZ állásfoglalását a Kormány – Önkormányzatok Egyeztető Fóruma mai ülésén ismertette Molnár Gyula, a szövetség elnöke.
Az elnökség ismételten javaslatot tett az állami kistérségi hálózat decentralizálására, melynek lényege, hogy - A TÖOSZ elnöksége ismételten kezdeményezi, hogy a kistérségben foglalkoztatott állami alkalmazottak kerüljenek integrálásra a kistérségi fejlesztési munkaszervezetekbe; - A TÖOSZ elnöksége támogatja, hogy a Kormány jogszabályban rögzítse a munkaszervezetben alkalmazottak szakmai képesítési és gyakorlati előírásait, az alkalmazottak hálózata egységes információs rendszert alkosson, a foglalkoztatottak információval való ellátása és továbbképzése szervezetten történjen;
Az elnökség tárgyalt a polgármesteri és országgyűlési képviselői tisztség összeférhetetlenségéről, melynek kapcsán következő állásfoglalást hozta:
- A TÖOSZ elnöksége támogatja a miniszterelnöknek a közélet megtisztítása érdekében tett törekvését, így a közpénzek felhasználásának átláthatóvá tételére, nyilvánosságára irányuló javaslatait, azonban a polgármesterek összeférhetetlenségi kérdését nem a közélet megtisztítása érdekében indított program keretében indokolt kezelni. - A TÖOSZ elnöksége az országgyűlési képviselői és a polgármesteri kettős funkciót a jelenlegi egykamarás Országgyűlés esetében nem tartja összeférhetetlennek; - A TÖOSZ elnöksége felajánlja közreműködését a kettős funkciót betöltő közszereplők összeférhetetlenségének szabályozási folyamatában és javasolja, hogy több közfunkció esetén csupán egy tisztség alapján részesüljenek a szereplők díjazásban, a ténylegesen felmerülő költségeik megtérítése mellett. - A TÖOSZ elnöksége kezdeményezi Kormánynál, hogy tegyen intézkedéseket annak érdekében, hogy az egyes miniszterek képviselői a területfejlesztés intézményrendszerében ne helyi politikusok és országgyűlési képviselők legyenek, hanem a tárca szakmai álláspontját képviselő, tevékenységükkel elszámoltatható köztisztségviselők; - A TÖOSZ elnöksége ismételten kezdeményezi a polgármesterek szerepének megerősítését, valamint az önkormányzati képviselők összeférhetetlenségére vonatkozó szabályok átfogó módosítását; - A TÖOSZ elnöksége támogatja az Országgyűlés szerepének, összetételének újragondolását, melynek során támogatja a kétkamarás parlament létrehozatalát az önkormányzati és területi érdekek intézményes képviseletének megteremtése céljából.
Az elnökség értékelte a szövetség által az önkormányzatokért indított informatikai e-GO programjának megvalósulási helyzetét, valamint állást foglalt az „Európai Charta a nők és a férfiak közötti esélyegyenlőségről a helyi életben” című dokumentum önkormányzatok körében való terjesztéséről.
Az elnökség által hozott döntésekkel kapcsolatban a szövetség tisztségviselői készséggel állnak a sajtó munkatársainak rendelkezésére. A szövetség tevékenységéről és az aktuális önkormányzati témákról informálódhat a szövetség honlapjáról: www.toosz.hu Kapcsolattartó: Dr. Zongor Gábor főtitkár (mobil: 30-9148-422, e-mail: zongor@toosz.hu)
Dr. Zongor Gábor főtitkár
|