|
2013. 02. 04-én újra elindulhatott a sítáborba az AJKP támogatásával a 25 diákból és kísérőtanárokból álló kis csapatunk. Úti célunk Szlovákiában Zdiar volt. Az utazás során az elsőként résztvevő diákok is izgalommal hallgatták az előző évek legszebb, legviccesebb pillanatait, melyeknek száma úti célunkhoz közeledve egyre nőtt.
Lőcse történelmi városközpontjában tettünk kisebb sétát és a hatalmas értéket őrző épületek mellett megnézhettük, hogy régen milyen sors várt a „rosszul viselkedő nőkre/lányokra”, ugyanis a szégyenketrec ma is a főtéren áll.
Estére érkeztünk meg a télisportot kedvelő emberektől nyüzsgő településre, Zdiarba. Ekkor rádöbbentünk, hogy megalapozatlan volt a félelmünk, miszerint nem lesz nagy hó.
Kedd reggel kezdetét vette a síelés: tanítás, tanulás, gyakorlás. Vicces volt látni azokat, akik elsőként vettek részt, s felidézni, hogy nekünk is milyen szokatlan volt. Valamivel nehezebb dolguk volt a kezdőknek, mert nagyobb pályán kellett gyakorolniuk, viszont aki belejött, az nagyon élvezte a hosszú pályát a mellékösvényeivel együtt.
Ebéd után lehetett folytatni a síelést, ezért estére senkit nem kellett altatni, mert kellemesen elfáradtunk, hamar elaludtunk.
Újabb egész napos síelés várt ránk, de ekkor már az időjárás kevésbé volt kedvező. Sűrűn esett a hó, felhő fedte a pályát, ami a szemünknek kissé megerőltető volt, de ennek ellenére is szívesen siklottunk le.
Folyamatosan változott a körülöttünk levő hegyek nagysága, ugyanis a szél ide-oda fújta a felhőket, így állandóan új külsőt kölcsönözve a tájnak.
Kis pihenő és ebéd után sokan erősebbnek véltük az időjárást, ezért inkább a szálláson foglaltuk el magunkat, tervezgettük az estére elkészítendő hó szobrot, aminek megépítésére vacsora után került sor. Igen kreatívnak bizonyult mindegyik csapat, ugyanis az alkotások címe is rendhagyó volt esetenként, pl.: havasi gyógyegér, zdiari jeti. De volt, aki autót épített, fejre állt síelő hóembert, vagy békát.
A csütörtökre tervezett lengyelországi kirándulást és gyalogtúrát a két napja nem szűnő hóesés miatt el kellett halasztani. A szálláson foglaltuk el magunkat társasjátékokkal, filmezéssel, de volt, aki a faluban sétálva gyönyörködött a tájban. Megkaptuk a csapatverseny következő feladatát, ami egy környezetvédelmi totó volt.
Pénteken ismét nekivágtunk a síelésnek. Akik eddig idegenkedtek a gyorsító, illetve erdei pályáktól, most mégis kipróbálták, és igazán megtapasztalhatták a síelés -olykor- veszélyben rejlő szépségét.
Ebéd után választhattunk, hogy továbbra is a sítalpakon maradunk, vagy részt veszünk egy gyönyörű gyalogtúrán a Szepesi Magurán, ami körülbelül 8 km-es táv.
Utolsó itt töltött napunk délelőttjén igyekezett mindenki kihasználni az utolsó órákat a sípályán, illetve a verseny során a legjobbat szlalomozni.
Ezután az elmaradt kirándulást pótoltuk be. Lengyelországba, Zakopanéba utaztunk. A bazárosok hosszú sora, a jellegzetes sajtárusok, lovas szánok, élő szobrok, jelmezes emberek, akik közt a délutánt töltöttük, különleges hangulatot varázsoltak az utcára.
Vasárnap a bőséges reggelink elfogyasztása után nekivágtunk a hazafele vezető hosszú útnak, amit megszakítottunk, hogy lanovkával felmehessünk a Soliskoi menedékházhoz, ami 1840 méter magasan van.
A mínusz fokok ellenére gyönyörködtünk a tájban, s próbáltunk minél több képet rögzíteni a memóriánkban, hogy hazaérve a más szépséggel bíró Alföldre, bármikor fel tudjuk idézni a hóval borított vonulatokat.
Rengeteg élménnyel, tapasztalattal tértünk haza, s hálásak vagyunk a program támogatásáért, a tanárjaink szervezéséért, hogy újra eljuthattunk egy olyan táborba, ahova egyébként nem állna módunkban.
Megyesi Judith /11.k csoport /
|
