2008. június 20-án a mi intézményünkben is elérkezett a tanévzáró napja. Gyerekeink szépen, az alkalomhoz illően (!!!) felöltöztek. Osztályonként sorakoztak, ki a tűző napon, ki az enyhet adó árnyékban.
A Himnusz közös éneklése után egy tanuló verssel búcsúztatta a tanévet. Majd Papp István igazgató úr mondta el rövid, ugyanakkor lényegre törő beszédét. Nem húzta az időt, egyből a diákok jutalmazására került a sor. A jutalomkönyvek kiosztása után Gajdán Csaba kollégiumvezető következett. Úgy gondoltuk, hogy a kollégista diákok legjobbjai megérdemlik, hogy a nagyközönség előtt hangozzék el a nevük. Három kategóriában hirdettünk „győztest”: tanulmányi eredmény, sport tevékenység, közösségi munka. A mi „Aranyos” gyerekeink mindhárom területen kaptak elismerést. Jutalmazva lett: Varga Júlia (tanulmányi munka), Kovács Mihály, Visztra Gergő (sport teljesítmény), Balogh Tamás (közösségi munka). A könyvek átvétele után egy rövid verset hallhattunk. A Szózat éneklésével zárult az ünnepség. Az osztályok elvonultak a termükbe, ahol megkapták munkájuk „gyümölcsét”, a bizonyítványt. Nagy meglepetés már senkit sem ért.
Mérlegünk: A csoportból osztályismétlésre senki sem bukott. 3 tanuló 1-1 tárgyból, egy pedig két tárgyból kénytelen pótvizsgát tenni. Bízunk benne, hogy a felkészítő tanárok segítségével eredményesen veszik ezt az akadályt, s a csoportunk teljes létszámmal folytathatja a következő évet. Ez úton kívánunk minden Arany János programban résztvevőnek (főleg a szolnokiaknak és a Babus kolinak) kellemes pihenést, az új tanévre feltöltődést.
A Széchenyi Kollégium „Aranyos csapata”
|