Helyezze el és kínálja szolgáltatását Magyarország üzleti adatbázisában!
Lépjen be itt, ha Ön már regisztrált szerkesztő!
Elfelejtette jelszavát?
 
Mutassa meg honlapját a térképen!
Egyesület

Élménybeszámoló

Iskola

Kitüntetés

Kollégium

Középiskola

Közérdekű információk

Sport / fittness / szabadidő

Színház

Tájékoztató


Programhétvége október 9-11.
 Pénteken első programunk a Játéksziget volt, a Kézműves Házban. A diákok kipróbálhatták a lapátfocit, a csúszkát, a golyóterelőket, halászhattak teknőben. Óriás fapuzzle-kon kirakhatták Törökszentmiklós épületeit /Katolikus templom, Városháza, a malom a Csala-tóval, Református templom, Kálvária templom, Vasútállomás/. A Tündérszép Ilonáról készült puzzle-t „vakon”, minta nélkül is sikeresen elkészítette két lány. Ezen kívül fészekrakó, almadobáló, bika-célbadobó játékokkal is szórakozhattak a gyerekek. Többféle módon kipróbálhatták ügyességüket. Köszönjük Kisné Hamar Mária tanárnőnek a gyerekekkel való együttlétet és a programon való részvételt.

Szombaton a gimnázium 0. évfolyamos kollégista diákjaival kirándulni voltunk Ópusztaszeren a Nemzeti Történeti Emlékparkban. Szívesen fogadtuk a más évfolyamokról érdeklődő, csoportunkhoz csatlakozó tanulók jelentkezését is, így 29 gyermek, két kollégiumi nevelővel indult útnak. Az idő gyorsan eltelt, szép városokon haladtunk át /Szentes, Csongrád/, közben gyönyörködhettünk az őszi színek, természet adta káprázatában.

Ópusztaszeren először az Árpád-emlékművet néztük meg, ahol nemzeti érzésektől áthatva koszorút helyeztünk el, majd őseink emlékP1000639ének tisztelegve közösen elénekeltük nemzeti imádságunkat, a Himnuszt.

Erdei Ferenc politikus az MTA tagja Pusztaszernek a magyar történelemben betöltött és a honfoglalással összefüggő szerepéhez kapcsolódva újította fel az emlékhely hagyományainak ápolását.

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark fő szimbóluma a millenniumi Árpád-emlékmű, melyet romantikus szóhasználattal élve az első országgyűlés emlékére állítottak.

Az emlékmű Kallós Ede szobrász és Berczik Gyula közös alkotása. Azt a pillanatot örökítette meg a szobrász, amikor Árpád és a vezérek ezen a helyen sátrat verve 34 napon keresztül az ország szokástörvényeit rendezték. Árpád itt magányosan, egyedül ülve a távolba tekint. Háta mögött Kelet, előtte Nyugat, tekintete pedig Dél-Nyugatra fordul, mintha a jövőbe nézne, az ,,örök város”, Róma felé.

A Rotundában található az emlékpark kiemelkedő látványosságának számító Feszty-körkép. Feszty Árpád festőművész eredetileg a bibliai özönvíz történetét szerette volna vászonra vinni. Apósa Jókai Mór rábeszélte vejét, hogy az özönvíz helyett fesse meg inkább a magyarok bejövetelét.

A 120 méter hosszú, 15 méter magas és 38 méter átmérőjű kört formázó panorámakép történelmünk 11 évszázaddal ezelőtti eseményének a honfoglalásnak néhány elképzelt epizódját idézi fel. Feszty Árpádot több festőtársa segítette a két évig 1892-től 1894-ig tartó alkotómunkában: a tájképi részleteket Mednyánszky László, a lovas csatajeleneteket Vágó Pál készítette.

Érdekesség, hogy a korabeli közélet több ismert alakját is megjelenítették a festményen, maga Feszty is Árpád fejedelemként szerepel az alkotáson.

A II. világháborúban a fővárost ért egyik bombatámadás során a műalkotás is károkat szenvedett. A kép darabjait később összegöngyölték és különböző raktárakban tárolták. 1991-ben egy lengyel restaurátorcsapat nyerte el a körkép helyreállítására kiírt pályázatot. Feszty alkotása 1995-től újra az eredeti szerepét tölti be.

A látogatók előtt megelevenedik a honfoglalás, az ősi múltat felidéző képsorok a zenei és egyéb hanghatásokkal még felfokozottabbá teszik a látványt, amely mindenkit ámulatba ejt.

A diákok azt mondták, hogy ilyen csodaszép, különleges művészeti alkotást még életükben nem láttak.

Ezután a Gátőrházat tekintettük meg, amelyben a fény és hangeffektusokkal ellátott árvízi bemutató szinte átélhetővé tette az 1879-es nagy szegedi árvíz pusztítását. Hallhattuk, ahogy átszakad a gát, és láthattuk hogyan árasztotta el a megállíthatatlan víztömeg az egész várost. Még a vészharang is megkondult.

P1000659Délutáni programunk első részében a „Volt egyszer egy Oskola” című felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt érdekes foglalkozás részesei lehettünk. Az árpádhalmi egytantermes iskolában az első négy elemi osztályt járták ki a tanyasi gyerekek, kisebbek és nagyobbak egy csoportban.

A tanórán mi voltunk a padokban ülő kisdiákok és figyeltük a nádpálcával büntető tanító úr oktatását. Megtudtuk kb. 100 évvel ezelőtt milyen tanítási eszközök kellettek az órán. /pl. palatábla, palavessző, korabeli számológép/ Tanulóink aktívan szerepeltek és illedelmesen viselkedtek, így a „tanító úr” megdicsérte az osztályt. Nagy élményt jelentett P1000649diákjainknak.

Részt vettünk íjversenyen, ahol a pusztai szél zúgásában és már esőben mutatták be, korabeli ruhába öltözött „ősmagyarjaink” tudományát, melyet gyerekeink közül sokan el is sajátítottak.

MegnP1000677éztük a külső kiállítások jurtáit, majd a megújult Reneszánsz Panoptikumban tehettünk kellemes és hasznost időutazást. A Panoptikum tökéletesen élethű figurái megelevenítik hazánk talán legdicsőbb korszakát, Mátyás király uralkodásának idejét. Öt jelenetben mutatták be a kor divatját, vallását, művészetét. Itt is jól éreztük magunkat.

Honfoglaláskori emlékekből, tárgyakból, ékszerekből, sírokból előkerült leletekből szintén sokat tanulhattunk, melyet egy kiállítás keretében néztünk meg.

A Promenád a Monarchia fénykorának a 19. század végének egy nagyvárosi és egy kisvárosi utcáját mutatja be üzletekkel, korhű ruhát viselő viaszfigurákkal. Érdekes sétát tettünk közben arra gondolva, milyen is lehetett az élet „akkor” – nem is olyan régen.

Befejezésül a Látványközpontban két filmet láttunk Magyarország történelméről 3D-s vetítésben. Mátyás király reneszánsz palotájában mesés csodavilág tárult elénk, de technikai bravúrokkal a honfoglalástól napjainkig bemutatták gyönyörű országunkat.

Jókai Mór szavai mindannyiunkhoz szólnak:

A jövendő terhe vállaidon fekszik; légy erős, légy törhetetlen, hogy azt diadalmasan elviselhesd. Mi egy szabad hazát adunk nektek örökségbe s a túlvilágról is eljövünk számon kérni, hogy tartottátok fenn a magyarok hazáját. Isten vezéreljen minden pályátokon.”

Felejthetetlen élményekkel gazdagodva érkeztünk haza.

Az élménydús ópusztaszeri kirándulás után a vasárnap is tartogatott még meglepetésket. Reggel 8 órakor kerékpárral indultunk a Borostyán Tájházba. Az eredeti terv szerint reggeli után Tiszapüspökibe mentünk volna, ám erről a tervünkről már – az időjárás-előrejelzés miatt – pénteken letettünk. Helyette a Kálvária templomot néztük volna meg, ebéd után pedig a törökszentmiklósi kutyamenhely meglátogatása következett volna, de az időjárás keresztülhúzta számításainkat.

Így reggeli után három csoportban a tájházzal és a paraszti kultúra használati eszközeivel ismerkedtünk meg. Miután mindenki megnézte a tájházat, mintegy 1,5 órában Galsi Zoltán tanár úr vezetésével közösen összefoglaltuk, áttekintettük az Ópusztaszeren és a Borostyán Tájházban látottakat, illetve a szombaton és vasárnap szerzett élményeket.

Ebéd előtt a tulajdonos, Berta János tartott rövid előadást a paraszti kultúráról és a hagyományőrzésről. Az ízletes ebéd után a nagyon rossz időben – szerencsére minden baj nélkül – negyed 4-re érkeztünk vissza a kollégiumba.

Dr. Kormos Jánosné
kollégiumi nevelő

Publikálta
Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium,, Kollégium és Óvoda