Péntek esti láz
2010. november 26- án, pénteken az osztályunk egy része, 13 fő, és 3 felsőbb éves diák fellépett az ECHA (Európai Tehetségtanács) konferenciáján. A bécsi keringő betanulása 2 hónapot vett igénybe. Elég nehezen indult, voltak olyanok is, akik a menekülés lehetőségét a mellékhelyiségben keresték. A produkció az utolsó hétig nem akart összeállni, ám aztán a folyamatos munka meghozta a gyümölcsét. Még minket is megdöbbentett, milyen jó lett. A fellépés előtt Balogh Rita tanárnő ellátott bennünket tanácsokkal és mindenféle földi jóval, de a lámpaláz miatt egy falat sem ment le a torkunkon... Bár Csaba nevű osztálytársunk szerint valakinek azért sikerült felfalni az összes pogácsát. A közönség soraiban ott voltak a tanáraink, de jöttek vendégek Budapestről, Miskolcról, sőt, még a Vajdaságból is! A keringő jól sikerülhetett, mert mindenkitől dicséreteket kaptunk, a meghívottak közül sokan megjegyezték az "aranyosokat". Az előadás után megjött az étvágyunk, és jó kollégistához méltóan eltakarítottuk az összes ételt, italt az öltözőnkből (10. terem). Mindent egybevetve, élveztük a táncot. Külön köszönet a felkészítésért, türelemért, kitartásért Balogh Rita tanárnőnek! Aki látni szeretné a bécsi keringőt az egész osztály közreműködésével, az tavasszal jöjjön el a projektelőadásunkra, mindenkit szeretettel várunk!
O. AJKP évfolyam
|
|
|
|