|
A Nógrád Megyei Váci Mihály Gimnáziumban hagyomány a gólyaavatás. Ez alatt azt kell érteni, hogy a felsőbbévesek tréfásan felavatják az új tanulókat, vagyis az iskola „igazi” diákjaivá válnak. Minden nulladikosban és kilencedikesben volt egy kis félelem. A mi osztályunk avatása 2014. szeptember 24-ére esett, vagyis szerdára. Reggel úgy kellett iskolába mennünk, hogy a lányok fiúknak, a fiúk pedig lányoknak öltöztek be. Szerintem a fiúknak nehezebb volt ez a feladat, mint nekünk, lányoknak. A városban mindenki rajtunk nevetett, de minket ez nem zavart, mert nagyon vicces volt. Megérkeztünk az iskolába, a nagyobbak már az úton vártak minket, hogy megnézzék, ki nem teljesítette a feladatot. A földszinten kezdődött az első próba. Három fiúnak kellett teljesítenie, Valentinnek, Józsikának és Adriánnak. Inniuk kellett valami kávéból, kólából, majonézből, sóból, és még pár dologból készült löttyöt. Először csak egy kiskanálnyit kóstoltak meg. Az arckifejezésük alapján nem lehetett valami finom, de megitták. Miután mindenki összegyűlt, elindultunk a kisterenyei Kastélykertbe, ahol osztályonként játékos, közösségépítő feladatokat kellett megoldani. Meghallgattuk a tájékoztatót, ismertették a feladatokat. Az iskola címerének darabjait kellett összegyűjtenünk. Az első állomás Cimbi néni lézerpályája volt (zsinórokból), bekötött szemmel végig kellett vezetnünk rajta egymást. Ez a feladat arról szólt, hogy bízzunk egymásban, ami szerintem még nem alakult ki az osztályközösségünkben, ezt erősítettük. A második feladat labdaadogatás volt, Gergő bácsinál. Első hallásra könnyűnek tűnt, de nem volt az. A labdát úgy kellett a levegőben tartani, hogy meg kellett fognunk egymás kezét. Persze elsőre nem sikerült, de másodjára már igen. Ezután Enikő nénihez mentünk. Sorba álltunk, egy hullahoppkarikát kellett a gyerekkígyó egyik végéről a másikra eljuttatni. Zsonglőrködtünk Bea néni irányítása alatt, ez a abban különbözött az előző labdás kihívástól, hogy egyszerre több labdát kellett a levegőben tartani. Az ötödik játékot nem sikerült önállóan teljesítenünk. Egy pokrócot kellett úgy a másik oldalára fordítanunk, hogy mindannyian rajta álltunk. Ebben a feladatban Zsanett tanárnő segített nekünk, megesett rajtunk a szíve, és átadta a kirakódarabot. Végrehajtottuk a „Nógrád-járást”, Bernadett tanárnőnél újságpapírral a talpunk alatt tettünk meg egy adott távot. Julcsi nénitől kaptunk ügyességi feladatot is. Egy flakonba állított labdát öt ember juttatott el egyik pontból a másikba úgy, hogy a palackba öt fonalszál volt kötve. Végül pedig kincset kerestünk. Hát, az kín és szenvedés volt. Kört kellett alakítani, kifelé néztünk, és Zsuzsa néni összekötötte a kezünket. Így kellett megkeresni a fűbe rejtett tárgyakat. Csoporton belül választanunk kellett egy főnököt – mi Józsit választottuk –, és az állomásokon kapott kirakódarabokat odavitte az asztalhoz. A többi csoportfőnökkel közösen összerakták, így kialakult az iskola címere. Előzetes feladatként írtunk egy bemutatkozó versikét az osztályról, ezt minden évfolyam előadta. Ezután következtek a végzősök játékai. Viccesek voltak, és nem megalázóak! A mellettünk állókkal összekötöttük a cipőfűzőnket, így táncoltunk. Aki nem akart táncolni, új feladatot kapott. A velük szemben levő társukat kellett a szájukban tartott rúzzsal kirúzsozniuk, bekötött szemmel. Vanessza és én például vaktalicskáztunk. Mások kérdéseket kaptak, aki tudta a választ, annak a fején szét kellett törnie egy tojást. Nekem az a kérdés jutott, hogy hány tanár tanít most a Váciban? Azt feleltem, hogy egy sem, mert mindenki ott volt velünk. Letettük a gólyák esküjét, amihez letérdeltünk, és a jobb kezünket a szívünkre tettük, a balt pedig felemeltük. Összegezve, nekem nagyon tetszett a gólyaavató, és az egész nap. Rosszabbra számítottam, így visszagondolva egész jó volt, de nem csinálnám meg újra. Egyszer mindenkinek át kell esnie egy ilyesfajta próbatételen. Az már biztos, hogy számomra örök élmény marad! Csonka Valentin, Gagyi Vivien, Gyüre Petra, Kuris Bernadett
|
