Hétfőn este bent aludtunk a kollégiumban, és másnap, május
9-én reggel nyolc óra felé indultunk Budapestre az
osztállyal. Az első állomásunk az Aréna Pláza volt, ahol egy 3D-s
csillagászatról szóló filmet vetítettek nekünk. Ezután a Csodák Palotája felé
vettük az irányt. A Mamut
bevásárlóközpont mögött található egy hatalmas park, és benne régi, de nagyon
izgalmas épületek,ahol az egész osztály jó érezte magát. Itt mindent
kipróbálhattunk. Volt ott tükörlabirintus, különféle logikai és reflexidőt mérő
feladatok. Ügyességi játékok, célbalövő, négyszögletes kerékkel közlekedő autó,
drótkötélen járó bicikli, szögeságy fakíroknak, egyensúlyt igénylő játékok,
ördöglakatok és rengeteg más érdekes dolog.
Ezután a Hűvösvölgyi
Gyermekotthonban léptünk volna fel, de sajnos a gyermekotthon lakóinak is
fellépése volt, így ez meghiúsult, de alkalmunk volt rá, hogy végig nézzük az
épületet. Aztán elindultunk hazafelé, de megálltunk Budapest mellett egy
pihenőhelyen, és 3 játékos feladatot kellett végrehajtani, két csapatnak. Egy
mértani testet, egy piramist és egy szót kellett alkotni csapatunk tagjaiból.
Úgy 6 óra felé értünk fel Salgótarjánba. Nagyon jól éreztem magam. Teli
élményekkel mentünk haza. Remélem, sok ilyen élményt
fogunk még átélni.
Ságodi Renátó, Tóth Erzsébet, Balázs Alexa
|