A nyár elején vettünk részt a „Roma és nem roma fiatalok közös kortárssegítő” képzési programjában, ahol nagyon sok hasznos dolgot tanulhattunk. Manapság számos fiatal küzd komoly problémákkal mindennapjai során. A gondok, bajok, problémák leginkább a családdal, a baráttal/barátnővel, kortársakkal, az iskolával, az anyagi helyzettel és még inkább önmagukkal kapcsolatosak.
Az ebből adódó problémahelyzetekben a legmegfelelőbb segítséget gyakran épp egy ügyes kortárssegítő tudja nyújtani azzal, hogy meghallgatja társait, elfogadóan, őszintén, érdeklődően fordul hozzájuk és nyitott egy jó beszélgetésre. De a kortárssegítőnek akkor is fontos szerepe lehet, amikor már komoly a baj, amikor már szakemberre van szükség. Néhány hívó szó, melyek mindig hangsúlyos témák a tréningeken: önismeret, kommunikáció, tolerancia, empátia. A tréning vezetője, Telek Ervin, mindenben segített a közös munkát illetően. A háromnapos képzésen nagyon sok barátot szereztünk, jól éreztük magunkat és reméljük a megszerzett tapasztalattal tudunk segíteni társaink problémáin.
Puporka Hilda és Jónás Beáta Váci Mihály Gimnázium, Bátonyterenye
|