Helyezze el és kínálja szolgáltatását Magyarország üzleti adatbázisában!
Lépjen be itt, ha Ön már regisztrált szerkesztő!
Elfelejtette jelszavát?
 
Mutassa meg honlapját a térképen!
Civil hírek

Dél-Dunántúli Régió

Életmód

Élménybeszámoló

Érdekességek

Észak-Magyarországi Régió

Információ

Intézmény

Kiállítás

Kitüntetés

Kollégium

Kultúra

Oktatás és képzés

Sport / fittness / szabadidő


XIII.Országos Cigány Szavalóverseny
  Hagyományosan a Költészet Napjához kapcsolódóan rendezik meg minden évben az Országos Cigány Szavalóversenyt. 11 éven keresztül Taksonyban, 2014-ben és idén Dunavarsányban került sor a nemes versengésre. Kollégiumunk diákjai közül már sokan próbára tették itt magukat, igen csak szép sikereket elérve.
Az idén Gulyás Noémi és Máté Sándor képviselték intézményünket.
Ez évben igen nagy létszámban gyűltek össze a szavalni vágyó nebulók. Színvonalas, szép vetélkedés kerekedett ki belőle.
Amellett, hogy megmutathatják tehetségüket , csodálatos hangulatú összejövetelnek lehetnek részesei Ruva Farkas Pál szervezésében. A költő, újságíró, műfordító családjával, barátaival kitűnő példát mutat összefogásból is a résztvevő gyerekeknek.
Ezt a hangulatot talán minden "Aranyos" diáknak jó lenne egyszer megtapasztalni.
Nekünk mindig fantasztikus élmény! Emellett Máté Sanyi különdíja már csak hab az amúgy is mesés tortán!
(képeket az eseményről a "JAG Kollégiuma AJKP" facebook oldalon láthattok az eseményről) 
Publikálta
József Attila Gimnázium, Szakközépiskola, Kollégium és, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény