Helyezze el és kínálja szolgáltatását Magyarország üzleti adatbázisában!
Lépjen be itt, ha Ön már regisztrált szerkesztő!
Elfelejtette jelszavát?
 
Mutassa meg honlapját a térképen!
egyenlő bánásmód és esélyegyenlőség

európai szociális párbeszéd

nők foglalkoztatása

vállalatok társadalmi felelőssége


Európai Kereskedelem Napja 2006. november 6.

 A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége kezdeményezésére az idei évben harmadik alkalommal kerül megrendezésre 2007. november 6-án az EuroCommerce európai kereskedelmi lobby szervezettel közösen 2005-ben hagyományteremtő szándékkal útjára indított Európai Kereskedelem Napja rendezvény, mely mindkét alkalommal példás sikerrel zárult.
Az Európai Parlament mellett működő kereskedelmi lobbyszövetség az EuroCommerce –mely az összes uniós tagállam kereskedőit képviselő, összesen 110 tagot számláló testület - három éve kezdeményezte először, hogy az esztendő egyik napját szenteljék a kereskedőknek.
Az Európai Kereskedelem Napja rendezvény fő üzenete, hogy a kereskedelmet, mint a legnagyobb GDP termelőt, ÁFA termelőt és adótermelőt, valamint, mint a legnagyobb munkaerő piacot jelentő szektort fókuszba állítsa a média segítségével.


A rendezvénynek fő üzenete és szlogenje: Együtt a vásárlókért!


Az Európai Kereskedelem Napja rendezvényt az eddig években a legnagyobb kereskedelmi cégeken és szakmai szövetségeken túl a szakmai hatóságok is támogatták és az elmúlt években számos miniszteri kitüntetést volt lehetőségünk átadni a kereskedelemben dolgozó és a munkájukban kiemelkedő tevékenységet nyújtó személyeknek.

Az esemény fővédnöke a 2007. évben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr, szakmai védnökei pedig Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter úr és Veres János pénzügyminiszter úr.

 

 

Publikálta
Varga Júlia,, VOSZ