|
A Szolnok Városi Kollégiumból első alkalommal vettünk részt katonai túlélő táborban. Nagy izgalommal indultunk Kiskörére. Úgy gondoltuk, eléggé felkészültek vagyunk arra, hogy öt napot eltöltsünk egy katonai táborban. Izgalmakra, kihívásokra vágytunk, no meg kollégistaként tudtuk, hogy nem érhet bennünket semmi sem váratlanul.
Aztán megérkezésünkkor nyugtáztuk, hogy majdnem teljesen más felszerelést vittünk, mint amire ott szükségünk volt. De a tábor szervezői (és Tünde néni) megoldották, hogy amire szükségünk lesz az öt nap alatt, az rendelkezésünkre álljon. A kiskunfélegyházi csapat vezetői is készségesen segítettek mindenben, amiben tudtak. Megérkezés és a beöltözés után három rajra osztottak bennünket, hatan pedig külön csapatot alkottak. A rajok rajparancsnokai feleltek egész héten a rájuk bízott feladatok maradéktalan elvégzéséért. Hihetetlen, de az első estétől nagyon jól működött minden. Tudtuk, hogy mikor, hol, mit kell tennünk, percre pontosan. Persze nagyon erős motiváció volt a fekvőtámasz, amit csoportszinten kellett elvégezni, ha valamiben tévedtünk, vagy valamit elfelejtettünk. Minden nap új és újabb, addig ismeretlen dologgal találkoztunk, és köszönhetően oktatóinknak, mindent majdnem maradéktalanul elvégeztünk. Többször csapatban, de volt, hogy egyénileg oldottuk meg a ránk váró feladatokat.
Az éjszakai őrség nehéz volt ugyan, de büszkék, no meg nagyon fáradtak voltunk utána. Megtanultuk, hogyan kell a feladatokat elvégezni szó nélkül, önként vállalva. Betartottuk, hogy naponta két liter vizet, minimum egy tányér levest, a második félét, és ami a tányérunkon van, azt el kell fogyasztani. Hihetetlen volt számunkra a kollégiumi élet után, hogy bár degeszre tömtük magunkat az étkezéseknél, mindig maradt több-kevesebb étel. Persze a felszólítás is elhangzott minden étkezésnél, hogy egyetek, mert kell az energia.
Kipróbáltuk magunkat az éjszakai tájékozódásban. Olyan jól sikerült, hogy a csapatokra osztott diáksereg összevont alakzatban érkezett vissza a táborba. Igaz ugyan, oktatóink annyira nem örültek neki, mondván, ilyen még eddig nem történt. Megpróbáltunk néhány fogást elsajátítani közelharcban. A lőgyakorlat is tetszett, a terepgyakorlat már nehezebb volt.
A tábor programjának csúcspontja volt a toronyba mászás kötélhágcsón, és az onnan való leereszkedés, ahol elsősorban saját magunkkal kellett megküzdenünk, mert a feladat, mint utólag kiderült, nem is volt annyira nehéz. Persze ez köszönhető volt oktatóink türelmének, segítőkészségének, akik megtanították legyőzni a félelmeinket, segítettek mind fizikailag, mind lelkileg. A tiszanánai kötélpálya már többünknek ismert terep volt. A vízi gyakorlat viszont már kevésbé, de azt is megoldottuk. Sütöttünk szalonnát vacsorára, az utolsó éjszaka pedig összetett feladatokból álló gyakorlat volt. Az utolsó napon már nem kellett reggeli tornázni, hiányolták is jó néhányan. Délelőtt mindenki levizsgázott az öt nap ismereteiből.
Megerősödve, büszkén, önbizalommal tele indultunk haza, várva azt, hogy elmesélhessük barátainknak, családunknak, hogy milyen élményekben volt részünk egész héten. Köszönetet szeretnénk mondani oktatóinknak: Nemes Antalnak, Mészáros Tibornak, Szarka Attilának, Tóth Tamásnak, Széles Antóniának, hogy bátorítottak és támogattak a feladatvégzésben. Nemesné Juhász Krisztinának, hogy megszervezte a tábort és mindenben segítette az ottlétünket. Kovács István tanár úrnak, Luzsányi Törőcsik Zita tanárnőnek, hogy beszerveztek bennünket erre a programra. Most már tudjuk, hogy milyen jól jártunk, hogy itt lehettünk. Köszönetet szeretnénk mondani a kiskunfélegyháziaknak, hogy mindenben segítettek nekünk.
Csapatunk tagjai: Lakatos Borbála, Szabó Melinda, Jónás Ivett, Bálint Szabina, Nagy Klaudia, Farkas Márió, Kovács Attila, Vereb József, Siklódi Márton, Péter-Szabó Pál Ádám, Suki Sándor. Nézzétek meg a rólunk készült kisfilmet, és fotókat, nekünk élmény újra felidézni a történéseket.
http://www.youtube.com/watch?v=kNhk88xNdc4
https://www.facebook.com/pages/T%C3%BAl%C3%A9l%C5%91t%C3%A1bor-Katonai-T%C3%A1bor/145318502180858?fref=ts
|
