Tiszaföldváron „toboroztunk”
Népes hallgatóság – szülők és végzős diákok nagyszámú csoportja – fogadta a tiszaföldvári általános iskola továbbtanulási fórumán a szolnoki Városi Kollégiumból érkezett kétfős delegációnkat. Brahmi Ilona programfelelős részletes ismertetője több szülő érdeklődését is felkeltette.
Brahmi Ilona programfelelős tájékoztatóját tartja
Az érdeklődés lemérhető volt a fórum utáni személyes beszélgetéseken is, ahol az is kiderült, hogy a helyi önkormányzat jól ismeri és támogatja a tehetséges, hátrányos helyzetű diákok bejutását a programba. Sajnos valószínűsíthető azonban, hogy a helyhatóság nehéz anyagi helyzete miatt több tanulónál a rendszeres ösztöndíj támogatás felvállalása nélkül tudja csak a támogató nyilatkozatot aláírni. Ettől függetlenül Brahmi Ilona programfelelős arra biztatta az érdeklődő szülőket, hogy így is érdemes pályázni, hiszen az ösztöndíj egyéb forrásokból – mint az Útravaló Alapítvány – pótolható. A három végzős nyolcadikos osztályból várhatóan többen is pályáznak majd a programba való bejutásra.
Sokan érdeklődtek a tehetséggondozó program iránt a három végzős osztályból
|
|
|
|