2009 November 28.-án nyitotta meg kapuit az Inotai Retro Színház, a Bakonyi Erőmű Béke Művelődési Házában. A Pannon Várszínház, mely évek óta bérli, ám eddig főként raktárként és próbahelyszínként használta az épületet a jövőben a színház- és film- és képzőművészet remekeivel a 60-70-80-as évek életérzését kívánja megidézni a védetté nyilvánított épületben. A művelődési ház a 4 sávos 8-as számú főút mellett, annak közvetlen közelében, az egykori szimbolikus 3 inotai hűtőtorony szomszédságában található, hatalmas parkolóval, büfével. Szabó István tervei szerint 1951-1959 években épült, a nagyterem befogadóképessége 480 fő.
Következő előadás:
2010. február 26. péntek 19.00
Presser Gábor - Sztevanovity Dusán - Horváth Péter:
A PADLÁS - félig mese, félig musical -
A zenés játék az ifjúság identitásának kérdésével foglalkozik. Mesés elemek, csodák, időutazások, szellemek és az ő kedves játékaik kísérik azt a történetet, melyben a mában élő hősök ármányok, féltékenységek, kicsinyességek, gyanúsítgatások, bűnözők, rendőrök és házmesterek szorításában próbálnak egymásra, azaz a boldogságra találni.
Rendezte: Vándorfi László
Jegyek elővételben kaphatóak:
Látóhatár-Palota Kft. 8100 Várpalota, Zichy Imre utca 10. Tel: 88/783-949
Mindenkit sok szeretettel várnak!
|