Gyenesdiás, Vonyarcvashegy és Balatongyörök önkormányzati képviselő-testülete közös ülést tartott a gyenesdiási községházán. Ehhez hasonlóra az előző önkormányzati ciklusban már volt példa a másik két településen, de az új, a kormányzat által gerjesztett, valamint az európai uniós pályázatok által megkövetelt integrációs, illetve együttműködési kényszer különösen aktuálissá tette a hasonló adottságú Balaton-parti települések közös tevékenységét. A polgármesteri köszöntések után Csehi Ottó, Gyenesdiás alpolgármestere az együttműködés jogi formáit vázolta, történeti visszatekintést adva a három település eddigi közös ügyeiről (körjegyzőség, iskola, közös tanács, 71-es út stb.). Gál Lajos, Gyenesdiás polgármestere az együttműködés tartalmi elemeiről beszélt: turizmusról, rendezvényekről, közös befektetési portfóliókról, strand-, illetve a vízparthoz kötődő fejlesztésekről, civil szervezetek együttműködési lehetőségéről. Elhangzott, hogy 2008-ban a térségi pályázatként beadott "Nagymező látogatóközpont" projekt kiemelt, prioritást élvez minden települési kis tervhez képest. Lényeges kérdés volt az est folyamán a saját iskolák ügye (Vonyarcvashegyen és Gyenesdiáson): e tanintézményeket meg kell őrizni, akár úgy, hogy térségi iskolaként működnek tovább, bővítve a környék kisebb egységeivel való összefogást, szolgálva azok megőrzését, fennmaradását. Hogy az iskolák sorsa mennyire fontos kérdés, jelezte, hogy az ülésen részt vettek Gyenesdiás és Vonyarcvashegy általános iskoláinak igazgatói is. A két oktatási intézmény közötti együttműködés elemi elve lehet, hogy erősségeik szerint kell a specifikumokban osztozniuk, nem egymástól "két kilométerre kötelet húzniuk". Mindhárom községben turisztikai egyesület alakult, amelyek vezetőinek a jelenléte is jelezte a turisztikai téren való együttműködés súlyát. Elhangzott, hogy a települések ne rivalizáljanak egymással, hanem mindegyikük saját erősségével nyújtson reá jellemző kínálatot. Szó esett a sármelléki repülőtérről, a repülőgéppel érkező turisták, illetve e kör részére megfelelő marketingről és minőségbiztosításról is. Az ülésen bemutatkozott a Balatongyöröki Hamutiprók Hagyományőrző Tűzoltó-egyesület. Vezetője, Mikola Gyula elmondta: az egyesület mindhárom településre szeretné kiterjeszteni tevékenységét, valamint meg kíván felelni azon elvárásnak, amit a várhatóan csökkenő állami közreműködés hárít rá (tűzoltásban, vízi mentésben).
Monitormagazin
|