Most lesz igazi aranybánya a Balaton
A Balatonnál egy szállodaépítő tizenkét-tizennégy, egy kikötő bővítője tíz, egy új kikötő építője pedig húszéves megtérülési időre számíthat - hangzott el kedden Siófokon a Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Kht. által szervezett, a balatoni befektetések, fejlesztések témájáról tartott konferencián.
Sütő László, Marcali polgármestere vitaindító előadásában kifejtette, hogy a klasszikus nemzetközi nagybefektetők alig vannak a balatoni régióban, mert a térségre jellemző erős szezonalitás bizonytalanná teszi megtérülési számításaikat. Az elnyerhető támogatások viszont nagyot lendíthetnek a befektetési kedven.
Németh Richárd, a Horváth HTL Hungary and Russia Szállodaipari Tanácsadó cég igazgatója arról beszélt, hogy a balatoni régióban jelenleg meglévő, maximum ezerötszáz minőségi szállodai szobának várhatóan a duplájára lesz kereslet, tíz éven belül. Jelenleg a balatoni szállodák átlagos kapacitás kihasználtsága 50-55 százalék, már minimális megtérülést biztosít. A szakember szerint megfontolandó, érdemes-e szállodaépítésbe kezdenie annak, akinek a beruházáshoz annak ötven százalékánál több hitelre van szüksége. Az üdülőövezetben sorra épülnek a többcsillagos szállodák, a versenyhelyzet folyamatosan erősödik, miközben nem mindegyik képes megteremteni egész éves gazdaságos üzemelésének feltételeit.
|
|
|
|