Navigációs verseny: GPS vs. Galileo
Az amerikai hadsereg és a kormányzat, új GPS műholdak pályára állítását tervezi, melyek jelentős mértékben pontosítják a jelenlegi rendszert, mely így már komoly ellenfele lehet a várhatóan 2013-ra elkészülő európai Galileo rendszernek…
Az Európai Unió döntéshozói a múlt hét során 2.5 milliárd eurós támogatást hagytak jóvá a közösség Galileo néven ismert, műholdas navigációs rendszerének telepítésére, ami várhatóan 2013-ra készülhet el. Eközben az Egyesült Államok új GPS III-as műholdak telepítését tervezi, melyek jelentősen javítanák a jelenlegi GPS rendszer képességeit és pontosságát. Elemzők szerint az új navigációs műholdak jelerőssége akár 500 szorosa is lehet a jelenlegieknek, így sokkal megbízhatóbb lesz erős zavarás mellett is. Az GPS III műholdaknak második és harmadik civil frekvenciasávja is lesz, megbízhatóbb jeltovábbítás és állandó egy méteren belüli pontosság jellemezni majd. A technológia fejlődése és az európai navigációs hálózat építése nyomán kialakuló versenyhelyzet egyértelmű nyertesei mi, felhasználók lehetünk, hiszen a két konkurens rendszer remélhetőleg javít sőt, idővel talán teljesen ki is küszöböli a jelenlegi GPS rendszer hiányosságait és pontatlanságait.
Szerz?: mobilfreak
| |