Gyurcsány Ferenc levélben gratulált Barack Obamának
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök levélben gratulált Barack Obamának elnöki
beiktatásához, amellyel Amerika történelmi fordulóponthoz ért – tájékoztatta
lapunkat a Kormányszóvivői Iroda. A kormányfő sok sikert kívánt az Egyesült Államok 44. elnökének, és
meggyőződését fejezte ki, hogy Magyarország a többi európai szövetségessel
együtt örömmel fogja üdvözölni az értékeiben megújuló, az elkötelezettségében
erős és a párbeszédre nyitott Egyesült Államokat.
Gyurcsány Ferenc levelében a
világgazdasági krízisre utalva felhívta a figyelmet a nyílt párbeszéd és szoros
együttműködés fontosságára. A kormányfő szerint a transzatlanti párbeszéd
erősítésére és az együttműködés elmélyítésére van szükség ahhoz, hogy a
nemzetközi gazdasági válság minden korábbinál komolyabb és nagyobb hatású
kihívásait, a nemzetközi terrorizmus növekvő fenyegetését és az
energiabiztonsági kérdéseket sikerrel lehessen kezelni.
Gyurcsány Ferenc a
magyar-amerikai viszonyt méltatva megerősítette a magyar kormány együttműködési
készségét, hogy a közös értékeket a kétoldalú és a többoldalú
kapcsolatrendszerekben megvédje és hirdesse. A miniszterelnök bizakodva várja a
kétoldalú megbeszéléseket, és a további közös együttműködést annak érdekében,
hogy Magyarország és az Egyesült Államok közötti kapcsolat tovább fejlődhessen.
E célból a kormányfő javaslatot tett arra is, hogy a két ország
külügyminiszterei keressenek lehetőséget arra, hogy – amint a hazai és
nemzetközi kötelezettségek engedik – a lehető leghamarabb létrejöhessen a
kétoldalú megbeszélés.
A miniszterelnök levélben
üdvözölte a leköszönő George W. Bush elnököt is, kifejezve háláját, amiért
elnöksége során személyes támogatásával erősítette a Magyarország és az
Egyesült Államok közötti kapcsolatokat, és tovább mélyítette a két ország
közötti együttműködést. Külön kitért az 1956-os forradalom 50. évfordulójának
tulajdonított kitüntető amerikai figyelemre, Bush elnök 2006-os magyarországi
látogatására, valamint a vízummentesség kiterjesztésére, amivel minden
korábbinál szorosabbá vált a két ország közötti viszony.