Hagyományt teremtve, immár második alkalommal szervezik meg a Balaton-parti EU party című rendezvényt Keszthelyen. A sikeres programot idén kistérségi szintűre tervezik. Lehetőséget kapnak a KeszthelyHévízi kistérség általános iskolásai, hogy az Európai Unió 25 tagállamát történelmi, kulturális, művészeti oldalról még jobban megismerjék.
A játékos vetélkedő az európai uniós tagságunk második évfordulójára is hangsúlyt helyez, így nemcsak a versenybe nevezők érezhetik jól magukat a júniusi délutánon, hanem a szurkoló diákok, tanárok, szülők is összemérhetik tudásukat uniós kvízek segítségével. A verseny idei mottójának az Európai Unió hivatalos jelmondatát választották a szervezők: Egység a sokféleségben. Bíznak abban, hogy a vetélkedő kertében a diákok közelebb tudják hozni mindenkihez a közös európai értékeket, és az Európai Unió sokszínűségét.
A csapatok 5 felső tagozatos tanulóval képviselhetik iskolájukat. A versenyben a felnőttek csak kísérőként vehetnek részt. 8 állomáson keresztül játékos feladatokkal kell a kisorsolt országot bemutatni, illetve számot kell adni európai uniós ismeretekből. Amennyiben jelentkezni kívánnak a programra, azt az alábbi címen, illetve telefonszámon megtehetik 2006. május 11-ig. A versenyfeladatok itt letölthetők.
2006. május 12-én a keszthelyi Fejér György Városi Könyvtárba 10 órára várjuk az iskolák képviselőit (pedagógus), ahol sorsolás keretében kiosztásra kerülnek az országok.
A szervezők várják a nevezéseket!
Pappné Beke Judit, Benke Tímea * Fejér György Városi Könyvtár 8360 Keszthely, Zeppelin tér 3. Tel. 83/312-446 info@fgyvk.hu, benke.timea@fgyvk.hu
A tavalyi program fotói megtekinthetők a www.mekkeszthely.fw.hu oldalon.
|