Közeledik május 9-e, a Schumann-nyilatkozat évfordulója, Európa "születésnapja". Ebből az alkalomból megjelent a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Karának gondozásában „Az Európai Integráció Klasszikusainak Könyvtára” elnevezésű könyvsorozat legelső kötete, Jean Monnet Emlékiratok című munkája. A kiadvány a keszthelyi Europe Direct irodában is hozzáférhető, illetve megrendelhető.
"Aligha kell ma már Jean Monnet-t bemutatni. Aligha akad közöttünk olyan, aki ne lenne tudatában annak, hogy Monnet nélkül nem lett volna Montánunió, amint az európai összefogás sem a mai, nem problémamentes, de mégis csak összességében sikeres formájában bontakozott volna ki. Nem vagyunk azonban bizonyosak abban, hogy sokan vannak közöttünk, akik nemcsak e tényt, hanem a mögöttes folyamatokat, a Szén- és Acélközösség létrehozásával összefüggő nemzetközi és diplomáciai eseményeket is ismernék. Ez sajnálatos. Nem azért, mert mindent tudnunk kellene a megelőző fél évszázadról, hanem mert – ebben az esetben legalábbis – a múlt ismerete sokkalta érthetőbbé teszi jelenünket, de még jövőnket is. Monnet visszaemlékezést ad kezünkbe, de – különösen az 1950-1970-es időszakra vonatkozóan – nem önmagáról, hanem EURÓPÁról beszél. Emlékirata segítségével olyan tényekkel, ismeretekkel gazdagodhatunk, amilyennel másutt nem igazán találkozunk. Emellett Monnet gondolkodása, tisztafejűsége és racionalizmusa példával szolgálhat számunkra, de különösen napjaink politikusai számára is. Munkája, ebben a tekintetben, alapmű, amely egyrészt kitűnő ajándék az Európa iránt érdeklődőknek, másrészt feltétlenül odakívánkozik a könyvespolcra az ’európai’ szakkönyvek közé." /Vándor János sorozatszerkesztő/
|