Helyezze el és kínálja szolgáltatását Magyarország üzleti adatbázisában!
Lépjen be itt, ha Ön már regisztrált szerkesztő!
Elfelejtette jelszavát?
 
Mutassa meg honlapját a térképen!
Választás-2006


Képviselőjelölt korteskedik Dunaharasztiban

 Varju László kampányol


  A hideg, őszvégi hangulatú eső sem szegte kedvét az érdeklődőknek, akik március 29-én Varju László kampánygyűlésén megtöltötték a városi könyvtárat Taksonyban.
  Az országgyűlési képviselőjelölt bevezetőül tényeket, adatokat ismertetett a kormányzati ciklus országos- és helyi eredményeiről, továbbá főbb vonalaiban elmondta a jövő terveit. Ezekkel bizonyítva, hogy érdemes az MSZP-re, illetve személy szerint rá voksolni a választáskor. Beszámolójában szólt az adócsökkentésekről, a bér- és nyugdíjemelésekről és a szociálpolitikai kedvezményeket érintő pozitív változásokról. Szóba került az új lakástámogatási rendszer, a sorkatonai szolgálat megszüntetése, továbbá az oktatási-, az egészségügyi- és a közigazgatási rendszer korszerűsítése. Kiemelt fontosságot tanúsított a pályakezdők számára a közelmúltban megállapított kedvező – kötelező bérminimumot megállapító- kormányrendeletnek.
  Ismertette, hogy a választókerület kiemelt feladata volt az óvodaépítési program, amelynek részese Dunaharaszti, Szigetszentmiklós és Taksony. Dunaharasztiban továbbá az egyik általános iskola tornacsarnokot kapott. Szigetszentmiklóson a háziorvosok számára újabb rendelők készültek és nemsokára átadják a minilabort. A települések többségében utcák sokaságában épült szilárd útburkolat, különösen élenjár ebben Dunaharaszti.
  A jövő elképzelései közül legfontosabbnak azt tartotta, hogy mindenkinek legyen munkája, aminek feltételei a térségben az országos átlag fölöttiek. Olyan vállalkozásfejlesztéseket kívánnak következetesen támogatni, amelyek eredményeként a minimálbér fölötti fizetését is bejelentik az alkalmazottaknak. A további iparosítás és szolgáltatásbővítés adott, hiszen belátható időn belül megépül a szigeti gerincút, továbbá valóra válik a Ráckeve-Soroksári Dunaág rehabilitációja. Jelentős előrelépés várható az M1-es és az 51-es utak közötti szakasz autópálya minőségű megépítésétől, amelynek második üteme elér majd az M5-ösig.
  Az egészségügyi ellátás színvonalán jócskán fog javítani a Szigetszentmiklós Gyártelepen létesülő egészségközpont. Távlatokban el kell gondolkozni egy kiskórház megvalósításán Dunaharaszti körzetében. Tovább kell javítani a térségi üzemek, vállalkozások igényeit még jobban kielégítő szakmunkásképzés helyzetét. Sok kihívással élő, azaz korlátozott személy gondján enyhít a Szigetszentmiklóson épülő nappali ellátó és foglalkoztató intézmény.
  Az általa elmondott és a hallgatóság által javasolt beruházások megvalósíthatóságának jó esélyeit hangsúlyozta, ugyanis hazánk számára tetemes uniós források nyílnak meg a 2007-2013 közötti időszakban. Mint mondta, a Magyarországnak juttatott, soha nem látott mértékű pénzösszeg gondos, előrelátó felhasználására a szocialisták a lakosság véleményét s tartalmazó, tudományos megalapozottságú tervekkel rendelkeznek az Új Magyarország programba. Azok megvalósításának egyetlen feltétele, hogy újra az MSZP kormánya irányítsa az országot.
                                                                     

Publikálta
Varju, László