Helyezze el és kínálja szolgáltatását Magyarország üzleti adatbázisában!
Lépjen be itt, ha Ön már regisztrált szerkesztő!
Elfelejtette jelszavát?
 
Mutassa meg honlapját a térképen!
Választás-2006


Erre a pártra, erre a programra és erre a jelöltre szavazok

 Kampánygyűlés Taksonyban

maotaksonytomeg_2006.03.30-17.08.43.jpgMárcius 28-án este zsúfolásig megtelt Taksonyban a Rengő Étterem különterme Varju László képviselőjelölt programismertetőjén. Az ablakokban virító vörös, MSZP OK feliratú táblák fogadták a honatya polgármestert.
  Erőt, magabiztosságot sugárzó beszédében bejelentette, hogy történelmi időket élünk. Hazánk 2001-2013 között 22,3 milliárd eurót kap fejlesztésre az Uniótól. Az MSZP a lakossági igényekre is figyelemmel tudományos megalapozottságú tervet készített az óriási összeg felhasználásának fő elveire, amit az Új Magyarország program tartalmaz. A kormányzat elképzeléseit pedig, a Nemzeti Fejlesztési Terv II. foglalja össze.
  Varju László kérte a megjelentektől a szocialista párt támogatását, hiszen ígéreteik döntő hányadát teljesítették. Többek között összességében csökkentek az adók, növekedtek a bérek-, a nyugdíjak, valamint a családtámogatás. Bevezették a 13. havi nyugdíjat is. A fiatalok nagy örömére pedig, megszűnt a sorkatonaság. Az iparfejlesztést, a turizmust és ezáltal az életszínvonal növekedését szolgálja a világon is párját ritkító honi autópálya-építés.maotaksonyvl_2006.03.30-17.07.17.jpg
  A folyamatos fejlesztések mellett folyamatosan készülnek a jövő tervei, ami országos érdeke a régióknak és Taksonynak egyaránt. A hármas központi elgondolása választókerület lakóit is érinti. Fontos, hogy olyan ipar épüljön ki, amely világszínvonalú, amihez hasonló minőségű szakemberképzés párosul. A szolgáltatások fejlesztése terén kiemelt helyet kap a logisztika. Továbbá jelentős szerepe lesz a termál turizmusnak.
  A Pest megyei elképzelések tablóján több tétel is érinti a kistérséget. Ezek között szerepel az M0 autópálya fejlesztése s a nemzeti útkorszerűsítési program részévé vált a réges-rég várt szigeti gerincút kivitelezése. Kimagasló jelentőségű lesz a Ráckeve-Soroksári Dunaág revitalizációja, amelynek köszönhetően a vidék 2010-re remélhetően üdülőövezetté válik. Sokakat érintő egészségügyi fejlesztés a szigetszentmiklósi emelt szintű egészségügyi centrum, ami az Új Magyarország programba is bekerült.
  A kandidáló elmondta, hogy pillanatnyilag sok önkormányzat egyedül készíti még a szomszédos településekkel összekapcsolható pályázatait is. Határozott véleménye, hogy nagyobb eredmény érhető el, ha a településcsoportok, kistérségek, de komoly jelentőségű és többszázezer-, vagy millió embert érintő témákban a régiók is összefognak. A jól meghatározott főirányú fejlesztések a pozitív környezeti hatások részeként remélhetőleg arra sarkallják majd a munkáltatókat, hogy csökkentsék a minimálbérrel bejelentett és zsebből kiegészített fizetésű dolgozóik számát.
maotaksonyigen_2006.03.30-17.10.19.jpgA kötetlen beszélgetésbe torkoló esten - többek között - szó esett a ráckevei HÉV vonal működtetéséről, a közbiztonságról, térfigyelő kamerák felszereléséről, az egészségügy-, a közigazgatás- és az oktatás rendszerének korszerűsítéséről, a tököli repülőtérről, a Szigethalmon épülő nappali ellátóról és foglalkoztatóról, továbbá számos helyi, valamint országos kérdésről.
  Az utolsó hozzászólás jól tükrözte a gyűlés bizakodó, tettrekész hangulatát:
  - Szeretnénk, ha nyerne az MSZP! A Varju László által felvázolt országos- és helyi elképzelés flott. Ezért szívesen szavazok erre a programra, erre a pártra és erre a jelöltre.

 

Publikálta
Varju, László