Helyezze el és kínálja szolgáltatását Magyarország üzleti adatbázisában!
Lépjen be itt, ha Ön már regisztrált szerkesztő!
Elfelejtette jelszavát?
 
Mutassa meg honlapját a térképen!
Választás-2006


Új Magyarország

 Pest megye is bemutatkozott


  Az EU támogatások logikájára fölépített, konkrét országépítő terveket mutatott be vasárnap Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Hiller István pártelnök Budapesten a SYMA Csarnokban, többezres közönség előtt. A fő fejlesztési irányvonalak mellett a részletes elképzelések is megtekinthetők voltak fővárosi, illetve megyei bontásban.
  Pest megye tablójánál a közgyűlés elnöke Szabó Imre, valamint dr. Czinege Imre és Varju László országgyűlési képviselők fogadták a kormányfő vezetésével érkező érdeklődőket.
  -Nem akármilyen emberek vannak Pest megyében, amit ígérnek azt teljesítik. Ez a megye volt a legdinamikusabban fejlődő, valamennyi közül, amihez gratulálok!- mondta a miniszterelnök.
  Ezt követően Szabó Imre részletesen ismertette az egybegyűltekkel a terület kiemelt fejlesztési elképzeléseit
  A kíváncsiskodók örömmel hallgatták Varju László képviselő előadását a 12. számú választókerület kiemelt fejlesztési elgondolásairól. Ezek közé tartozik a Csepeli gerincút és az ahhoz kapcsolódó elkerülő út és az M0 út déli szektorának megvalósítása. Szigetszentmiklóson Járóbeteg Ellátási Központot kívánnak megvalósítani, amely ellátja az egész ráckevei kistérséget. Szigethalomban óvodát építenek és nappali gondozó készül az egyesített Szociális-, Gondozási és Ápolási Intézményhez. A Duna program tartalmazza jacht és csónak kikötők fejlesztését, csak megfelelő pályázat kell hozzá. Megteremtik továbbá az ökoturizmus feltételeit a Ráckevei-Soroksári Dunaágban. Mindehhez kapcsolódik a kereskedelmi szállásférőhelyek, valamint a falusi turizmus fejlesztésének lehetősége.

Publikálta
Varju, László