Varju László szocialista országgyűlési képviselő és négy szigetszentmiklósi MSZP-s önkormányzati képviselő fogadta egy kis eszmecserére a település társasházainak közös képviselőit, február 2-án. Az ok, hogy decemberben megszületett Szigetszentmiklós Város Önkormányzatának a lakóépületek felújítására és korszerűsítésére vonatkozó rendelete. A testület hamarosan jóváhagyja költségvetését, amely tartalmazza majd a hivatkozott rendeltben leírtak megvalósítására biztosított önkormányzati fedezet mértékét és így esedékessé vált a pályázatok elkészítése.
Varju László elmondta, hogy a kormány a 100 lépés program keretében elindította a panelprogramot. Magyarország lakosságának egyötöde él lakótelepen. A kormányzat célja, hogy korszerűsítse a lakótelepi otthonokat, csökkentse az ott élők terheit. A szeptember és december közötti időszakban tapasztalt országos érdeklődésre figyelemmel idén is nagy érdeklődésre tarthat számot ez a konstrukció. Külön hangsúlyozta, hogy önerő nélkül is elindulhat a korszerűsítés, az azzal nem rendelkező önkormányzatok és lakóközösségek számára. A programban a fűtés korszerűsítésére, a nyílászárók cseréjére, az épület hőszigetelésének javítására lehet pályázni, országos vonatkozásban összesen 20 milliárd forint értékben. Elmondta, hogy aszociálisan rászorulók esetében a kormány átvállalja a kamatterheket, legfeljebb havi 1900 forint erejéig. Az állami és önkormányzati pénzeszközök mellé - szükség esetén- a Magyar Fejlesztési Banktól vehetnek fel kedvezményes hitelt az önkormányzatok, míg a lakószövetkezetek, és a társasházak az OTP-től igényelhetnek szintén kedvezményes kamatozású kölcsönt. A képviselő ezt követően rövid tájékoztatást adott a térség beruházásairól és egyéb fejlesztéseiről a választási ciklus alatt. Előadásában kitért arra is, hogy hazánk a 2007-2013 közötti időszakban 22,4 milliárd euró támogatást hívhat le a központi pénzalapból, különböző pályázatokkal. Ezek előkészítéséül szolgálnak a fejlesztési tervek, amelyek számtalan lehetőséget nyitnak meg úgy a vállalkozások, mint az önkormányzatok számára. Ennek kapcsán megemlítette, hogy véleménye szerint, jó pályázattal elérhető lesz egy korszerű egészségügyi centrum létrehozása a körzetben. A tanácskozáson szó esett arról, hogy az önkormányzat MSZP frakciója a lehetőségekhez mért maximális összeget szeretné jóváhagyatni a testülettel a lakóépületek felújítására és korszerűsítésére. Ez annál is inkább fontos, mert nem csak a panelházak lakói részesülhetnek vissza nem térítendő önkormányzati támogatásban, hanem az kiterjed a társasházakon és lakásszövetkezeti lakóépületeken túl a családi házak bizonyos körére és a hozzájuk tartozó infrastrukturális létesítmények felújítására és korszerűsítésére is. A téma lezárását követően a szelektív hulladékgyűjtés bevezetésének kérdését és egyéb időszerű problémákat vitattak meg. Megbeszélték többek között, a lakótelepi rendőrség bevezetésének szükségességét, a fekvő rendőrök kialakításának lehetőségeit, és jónéhányan megkérdőjelezték lakossági gázár változatlansága melletti fűtési alapdíj emelésének jogszerűségét.
|