Balog János 1928-ban született, saját meghatározása szerint középparaszti családban, mely Jászfelsőszentgyörgyön élt. Három gyermek nevelkedett a korabeli átlagos – szegényes - körülmények között. Ez teljességgel kizárta, hogy taníttatásról szó legyen. A hat elemi után azonban Balog Jánossal olyan történt, ami egész további életét alapvetően meghatározta.

 -         Létezett az Országos Falusi Tehetségmentő Alap, melynek célja Zilahi Lajos megfogalmazása szerint „a szegényparasztságot fel kell emelni a nemzet fogalmába.” Mivel jó tanuló voltam az elemiben a falu plébánosa javaslatára 1941-ben elnyertem én is a Horthy ösztöndíjat. Ez azt jelentette, hogy bekerültem Jászapátiba a gimnáziumba, ahol az internátust, a tankönyveket, a felszerelést, ellátást ingyen kaptam. Az ingyenesség azonban csak jeles eredménnyel járt. Egy-egy évben egy jó osztályzat is bekerülhetett a bizonyítványba, de több nem. Ha mégis, akkor az ingyenességet elveszítette a tanuló. A jászapáti gimnáziumba jártam tehát 1941-49 között. Tanultunk latint, majd németet, és az 5. osztálytól olaszt. Kiváló, tanáraink voltak, akik némelyike igazi tudós tanár volt, s egyben példaképpé is vált számunkra.

Beszélgetés közben persze el-elkalandoztunk az életút kronológiájától. Az emlékek fel-felbukkantak. Például 1945 első fele, amikor az apáti gimnáziumban sem folyt oktatás. Jászberényben se, de Fecske Sándor malomtulajdonos saját lakházát adta át a berényi gimnáziumnak oktatási célra. Így tanította ott latin nyelvre Balog Jánost és diáktársait a Fürdő utcai épületben Wittmann Tibor, aki akkor ötödéves egyetemi hallgató volt. Ismertsége abból adódott a gimnazisták körében, hogy az országos latinverseny első helyezettje volt. Később történész, a Szegedi Egyetem rektorhelyettese, nagy tekintélyű tudós lett Jászberény szülöttéből, nem véletlen, hogy utca viseli nevét.

-         Tanár úr középiskolai évei változatos módon teltek. Mi következett utána?

-         Az érettségit 1949-ben tettem le, jelentkeztem az orvosi egyetemre, de ez nem sikerült. A Pázmány Péter - később ez az ELTE – magyar-történelem szakára felvettek, ahol hamarosan sikerült a történelmet latinszakra átcserélni. Ebben a korszakban – a Rákosi éra évei ezek – nagy tanárhiány volt. Így az egyetemet négy év alatt végeztük el. A Lehel Vezér Gimnáziumban 1953-ban kezdtem pályámat. Magyart és latint is tanítottam, de kis óraszámban németet, olaszt is rendkívüli tantárgyként. Az első osztályom 1957-ben érettségizett.

-         Közben volt 1956, amikor a városi forradalmi bizottság tagja volt.

-         Igen, az egyik népes gyűlés alkalmával közfelkiáltással engem is beválasztottak. Fiatal tanárként igen népszerű voltam a diákság körében, így az én nevemet is bekiabálták a gyűlésen. Igazán nem volt nekem feladatom, szerepem abban a forradalmi két hétben. Egyetlen dologra emlékeszem, amit rám bíztak, amire megkértek. A korabeli kommunista párt épületének, irodájának védelmében írtam egy levelet, hogy oda illetéktelenek ne menjenek be, mert hát voltak azért atrocitások. Amikor fegyelmi vizsgálatra került sor Beszteri Mihály – korábban polgármester, ’56-ban tanácselnök-helyettes – vezette az eljárást. Szóbeli intést kaptam, ez volt a büntetésem. Nem voltam én lobogó forradalmi típusú ember, bár a főbb célkitűzéssel, a kommunizmus lezárásával egyetértettem.  Sajnos diákjaim közül többek életét alapvetően befolyásolta 1956, nem pozitív kihatással. Mindig az egyetemes értékek voltak számomra fontosak. Igyekeztem tanárként a szeretet pedagógiáját megvalósítani. Az igazság, a józan ész diktálta emberi magatartás volt számomra elfogadható. Úgy éreztem, sőt tudtam, diákjaim számára is ez volt nagyon fontos. Biztosan így volt, mert ma már 7-8 gimnáziumi osztálynak is tiszteletbeli osztályfőnöke vagyok. Elhalt tanáraik helyett rendre engem tisztelnek meg azzal, hogy 40, 45, 50 éves érettségi találkozójukon ott legyek, ott lehetek.

-         Tanár úr egy országosan is elhíresült botrányba keveredett később.

-         Sajnos ez történt. A Lehelben 1960-ig tanítottam. Utána egy évig – miután megkértek és beléptem az MSZMP-be – Szolnokon megyei tanulmányi felügyelő voltam. Pártagság nélkül ilyen munkakört nem lehetett abban az időben betölteni. A lakás és a magasabb fizetés pedig döntő érv volt. Visszajöttem 1961-ben, s ekkor az igazgatói posztra. Mindig a szakmai szempontok voltak fontosak számomra, a jutalmakat is a teljesítmény, a minőség alapján osztottuk ki. Volt egy tanárkolléga, akit a diákok nagyon nem szerettek. Kiderült, meglehetősen igazságtalanul, talán gonoszul is bánik velük, és ezt a fiatalok rosszul tűrték. Az egyik diákparlament alkalmával ez nyilvánosságra került. Én a diákok mellett álltam ki, a tanárnak felmondtam. Ebből lett az országos botrány, 1975-ben ezért lemondtam igazgatói beosztásomról. Utána tíz szép esztendő következett, megyei magyar szakfelügyelőként dolgoztam. Nemcsak tanítottam, de olykor neveltem is a tanárokat. Aztán 1985-ben a jászárokszállási Deák Ferenc Gimnázium igazgatója lehettem. Ez szintén nagyon jó emlékű korszaka munkásságomnak. Itt tanítottam is a vezetői poszt mellett, s ez öröm volt számomra. Nyugdíjba innen mentem 1990-ben.

-         Azóta is diákok hada fordult meg tanár úr otthonában, hiszen a tanítást nem lehet abbahagyni.

-         Igen, ez így van. Olasz nyelvet tanítottam, 125-130 tanítványom volt, s szinte mind sikeres nyelvvizsgát tett. A rendszerváltás után megtiszteltek civil szervezetek, például a Jászkürt Sajtóalapítvány, a Jász Múzeumért Alapítvány, hogy segítsem munkájukat, és én szívesen tettem. Különböző tanulmányi versenyek, vetélkedők zsűrizésére hívnak rendszeresen, ami szintén jó dolog, hiszen ismerhetem a mai diákságot, a mai követelményeket. Számomra fontos az is, hogy a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége jászberényi szervezetének egyik alapító tagja lehettem.

-         Van arra valami magyarázat, hogy a Lehel Vezér Gimnázium egykori tanárai közül – Önnel együtt - már hat díszpolgára van Jászberénynek?

-         Minden bizonnyal nem véletlen ez. Többen becsületes paraszti családban nőttünk fel, ahonnan az alapvető értékeket hoztuk. Jelentős tényező volt az én életemben, de gondolom másokéban is, a katolikus szellemű gimnáziumi korszak. Fontos volt számomra az is, hogy 1953-ban polgári szemléletű, becsületes, tisztességes tanári kar fogadott Jászberényben, annak lehettem tagja. Ez meghatározta tanári hitvallásomat.

Kiss Erika

Publikálta null