Ősze István a harmincas években már a Lehel Szálló söntésében és éttermében dolgozott, és családjával ott is lakott. Néhány év telt el, és megvette a Kaszinó (ma Táncsics) utcában a 4. sz. (néhol 6. számúnak írták) házat, a korábbi Deák-féle kocsma épületét. Az idős vendéglős elhalt, az özvegy nem akarta vinni a boltot, túladott rajta. (Ebben az épületben jelenleg a Fidesz és az MSZP irodái vannak. Korábbi években az MSZMP használta, és ott helyet adott az Alkotárs Egyesület Galériájának a pincében, illetve sok éven át a fogyatékkal élők foglalkoztatójának.)

Az Ősze család természetesen az épületben lakott. Az L-alakú ház belső szárnyához Ősze István építtetett egy hatalmas, fűthető, üveges verandarészt – ami ma is megvan – ahol a vendéglő rész kapott helyet. Aki étkezni akart, annak a nagykapun át be kellett mennie az udvarba. Az utcai fronton volt a kocsma, ahová két lépcsőn lehetett felmenni.

Mint minden vendéglátósnak, Őszééknek is volt titkuk. A családi vállalkozásban a feleség szerepe mindig fontos. Ősze Istvánné, Emma néni pedig remekül főzött, a házias ízek, a családias légkör vonzották a vendégeket. A városháza tisztviselői mind ott ebédeltek.

Az Ősze vendéglő annak ellenére megélt, hogy tőszomszédja volt a Pannónia Szálló, és a főtér túloldalán ott volt a Lehel Szálló étterme is. Ez utóbbiak vendégköre azonban más volt. Ősze bácsihoz inkább a középosztály járt, az ő kedvelt helyükévé vált. Ősze István 1941-ben kávéházra is kért és kapott engedélyt.

A városi képviselő-testületnek a virilisek – legtöbb adót fizetők – mellett választott tagjai is voltak. Az 1938-as választások alkalmával Ősze István is képviselőnek választották, csakúgy mint a másik ismert vendéglőst, Klenyánszky Istvánt.

Az ipartestületi nyilvántartás szerint több alkalmazottjuk is volt, mert az üzlet jól ment. Ősze István bejelentett segédei voltak: 1938-42-ig Szabó László, Baráth Dénes és Vadász Gyula, majd Vladár Gyula 1941-44, Szabó László 1941-43, Rácz Pál 1942-45, Ősze Emma Stefánia 1942-49, Polyák Károly 1943-46, Dorók Nagy László 1945-47, Gömöri István 1946-49, Kongorácz László 1949-1950. január 16-ig.

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum adattárában található egy feljegyzés, melyet Ősze István készített. Ebben áll, hogy 1945 előtt öt vendéglő, étterem és kávéház működött Jászberényben, továbbá 48 kocsma és négy szálloda. Az éttermek a következők voltak: Lehel, Pannónia, Tulipán, Rákóczi és az Ősze-féle. Az emlékanyagban szerepel, hogy az Ősze vendéglő specialitása volt a szalontüdő, a vesevelő, a pacal, a házi kolbász és a pogácsa. Jellegzetes ital volt náluk a Nektár jégvirág likőr, a Benediner-Dominikátisz likőr. Pezsgő-különlegességek, és minőségi borok is mindig voltak náluk.

A Táncsics utcai vendéglőt a II. világháború után is vitte a házaspár, mígnem államosították őket. Ki is kellett költözni az ingatlanból, ami ezzel megszűnt vendéglátóhelyként funkcionálni. Az Ősze házaspár Emma lányukhoz költözött, aki óvónőként dolgozott az ötvenes években. Ez a lakásuk a Táncsics u 8. sz. alatt volt, ami ma a Kakukkfészek Panzió épülete. Ősze István vendéglőst az igazolóbizottság 1945-ben „nagy németbarátsága miatt” megfedte, és iparkamarai, valamint aktív és passzív választói jogát 1 évre felfüggesztette.

Az államosítást megelőző időszak is nehéz volt, mert üldözték a kulákokat, az önálló egzisztenciával bíró „kispolgárokat”. Az 1945 utáni évek áruhiánya, a feketézés, az árurejtegetés is üldözendő volt. Ennek részeként a vendéglős házaspárt azért „büntették”, mert néhány kiló szemes kávé, liszt és cukor volt a konyhájukban, több mint az előírt fejadag. Egy vendéglős készletéhez képest azonban nevetséges mennyiség volt, ezt is tudta mindenki, aki értett a szakmához. Azonban pellengérre állították őket, Ősze bácsi fényképét a lefoglalt áruval együtt – elrettentésül - kifüggesztették a Berger-féle fűszerüzlet kirakatában. Az emberek azonban tudták, hogy Ősze bácsi és felesége milyen tisztességes, jószívű, becsületes emberek.

Az államosításkor, 1952-ben készült egy kérvény, melyből az Ősze-féle vendéglőről többet is megtudhatunk. „Az épületben 3 üzlethelyiség, 2 udvari szoba van, ezen felül van még egy, szobának nem minősíthető üveges veranda és egy pici raktárhelyiség” – írta Ősze István. Az épületet a tanács 7 szobásnak minősítette, amit a törvény nem enged egy családnak, így elvették Ősze Istvántól. A folytatásban áll, hogy a városi tanács: ”1950. év július végén egy házkutatás során üzletházamat összes felszerelési és berendezési tárgyammal és árukészletemmel együtt igénybe vette, és rendőrségi konyha céljára kiutalta. Ellenem a rendőrség áruhalmozás miatt büntető eljárást indított, azonban a budapesti legfelsőbb büntető bíróság engem bűncselekmény hiánya miatt jogerősen felmentett.”

Ősze István a meghurcolást követően a 22/8. sz. Állami Építőipari Vállalatnál dolgozott, majd amikor a Lehel Szálló és Étterem újra működött, mint vendéglátó egység, ott volt állásban. Amikor 1962-ben nyugdíjba ment a Szolnok és Vidéke Vendéglátóipari Vállalattól szépen elbúcsúztatták, és ajándékba megkapta a Vendéglátás c. szakmai folyóirat egy évfolyamának bekötött példányait.

Publikálta null