Az év vége egy kicsit a számvetés, a mérlegelés időszaka is. Számba vesszük mit értünk el, s milyen feladatok, tervek várnak ránk a következő esztendőben. Ilyen beszélgetésre kértem Mihályi Gábor Harangozó Gyula-díjas koreográfust, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetőjét. Nem volt vele nehéz találkozni, hiszen - bár naponta jár fel Pestre munkája okán - estére hazatér az érparti családi otthonba.

- Van azért olyan nap, amikor nem buszozok reggel Pestre, mert amikor már egy-egy produkció beállt, azaz már minden jól megy, akkor munkatársaim „vezénylik le” az előadásokat. Egy kiváló, nagyon profi csapattal dolgozom.

-    Az Álomidő című legújabb  táncszínházi előadás elért már ebbe a fázisba, hogy nem kell minden percben ott lenni?

-    Még nem. Még újdonság ez, hiszen október elején mutattuk be. December 15-én játsszuk újra a Művészetek Palotájában. Ez a helyszín hazánk talán legfontosabb és legemblematikusabb művészeti intézménye. Itt volt a premier is. Szeretek itt „játszani”, hiszen kiválóak az adottságok, és érzem a színház vezetésének folyamatos bizalmát. Talán ennek is tudható be, hogy nemcsak helyet biztosítottak az Álomidőnek, hanem létrejöttét anyagilag is támogatták.  Az első ilyen műfajú produkciónk – Nikola Parov zenéjére - már tízéves, a Naplegenda a századik előadáson is túl van. Ez nagy öröm számomra, de eltelt tíz év, s egy újabb különleges produkciót szerettünk volna színpadra állítani. Nem volt könnyű, hiszen mi magunk tettük magasra a lécet, s alatta nem illik átbújni. Azonban – s remélem a közönség is így gondolja majd – az Álomidő is egy szép és izgalmas produkció, egy újabb mérföldkő lett.

-    Idén milyen nagyobb események voltak még az együttes életében?

-    Ha csak az őszre gondolok, szinte tengernyi feladatnak meghívásnak tettünk eleget. A hazai szerepléseken túl, Franciaországban turnézott az együttes egy része. December elején tértek haza táncosaink Mexikóból, mely fennállásának 200 éves évfordulóját ünnepelte. Karácsony előtt egy olaszországi fellépés várt ránk, ahová a Labirintus című produkciónkat, mely tavaly előtt készült, vittük el.

-    Ezek a táncszínházi produkciók egy új korszakot jelentenek az együttes életében. A néphagyományokhoz mennyire van közük?

-    Természetesen ezer szállal köthetők a tradíciókhoz, a népi hagyományokhoz, azokból táplálkozik mindegyik előadás. A hagyomány az nem múzeumi tárgy, én azt vallom, hogy csak az a hagyomány, ami a ma emberében hagyománnyá válik. Lehet másként, a megszokottól eltérő előadásmódban, kifejezési formában fogalmazni, de akkor is ott vannak a gyökerek, az eredeti értékek - ha rejtettebben kódolva is - benne. A hagyományt és a tradíciót a felület más szintjein, más rétegekben is kell keresni. A Magyar Állami Népi Együttesnek is természetesen vannak az általad kérdezett „hagyományos” műsorai, tavaly is készült ilyen, Édeskeserű címmel. Az előadás, miközben tradicionális táncokat, zenéket, viseleteket vonultat fel, mégis többről szól, mint hasonló műfajú társai, hiszen a kortárs színház szinte minden kellékét és eszközét felvonultatja, deklarált céljai elérése érdekében.

Az én tapasztalatom azt mutatja, hogy a magyar néptánc és népzenei hagyomány nagyon sokféleképpen értelmezhető. Ez egy nyelvezet, és csak az a kérdés, hogy ki és hogyan fogalmazza meg ezen a nyelven a gondolatait. Az a fontos, hogy legyen gondolat és az aktuális legyen, szóljon a ma emberéhez. Ezekkel az újszerű műsorokkal azt bizonyítjuk, hogy a hagyomány valami élő, valami eleven dolog, amely képes a ma emberét is megérinteni. Fogódzót, eligazodást kínálunk számára, hogy abban a globális, kulturális zűrzavarban, amiben élni kénytelen, rátaláljon újra gyökereinkre, apáinak örökségére. Ennek a nemes célnak az eléréséhez aztán a táncszínház minden rendelkezésre álló eszközét felhasználjuk. Rövid válaszom tehát a feltett kérdésre: igen, minden műsoromban megjelenik a hagyomány.

-         Karácsony közeledtével a 2011-es esztendőre is tekinthetünk már.

-    Az előttünk álló év kitüntetett lesz az együttes életében, hiszen 60 éves jubileumhoz érkezünk. 1951-ben alapították a Magyar Állami Népi Együttest Rábai Miklós vezetésével. Az együttes az első, nagy sikerű produkciója az Ecseri lakodalmas, sokak emlékeiben élhet még.
-    Ha jól tudom Te vagy a harmadik művészeti vezetője az együttesnek.

-    Ha a szigorú statisztikát nézzük, akkor az ötödik vagyok a sorban. Rábait követően egy rövid ideig Létai Dezső, majd Tímár Sándor szintén nagy korszaka után Sebő Ferenc is dolgozott itt. De valóban, már lassan másfél évtizede én határozom meg a Magyar Állami Népi Együttes művészeti filozófiáját, arculatát. A hatvanéves jubileum méltó megünneplése nagyon sok munkával jár. Egy, az egész évben zajló ünnepségsorozatot szeretnénk rendezni, egyrészt méltó főhajtást a nagy elődök előtt, másrészt, bemutatva a jelen eredményeit.

Ám a 2011-es év egy másik kerek évfordulót is tartogat, hiszen az én pályám elindítója, a Jászság Népi Együttes 40 éves lesz. Biztos vagyok benne, hogy ez okból is lesz alkalom az emlékezésre, az ünneplésre. A Magyar Állami Népi Együttes jövő évi programjaiból már tudható, hogy Indiába, az Egyesült Arab Emirátusokba és Párizsba is utazunk. Ezek Magyarország EU-s elnökségével kapcsolatos fellépések lesznek. Mind hazánkat, mind az Európai Uniót népszerűsíteni szeretnénk, legalábbis a kultúra
terén.

-         A karácsony, szintén egy tradicionális ünnep. Vannak családi hagyományok?

-         Nagyon szeretem a karácsonyt. Számomra ez egy megnyugvás, a béke időszaka, a családi együttlétek napjai különböző szinteken. A karácsonyi ünnepkör minden elemét szeretem, a bevásárlástól kezdve a csomagok készítéséig, a fenyőfa-vásárlástól a felállításáig, díszítéséig, az ünnepi ebédre készülődésig. Az ünnep egésze fontos számomra, amitől a karácsony a karácsony, az egész spiritualitása, hogy megnyugszik az ember és megérinti ennek az ünnepnek a földöntúlisága. Fontos az a nyugalom, ami a környezetemre is jellemző ilyenkor.

- A bevásárlások, ajándékozás sokba kerülnek, és pénzből semmis em elég ilyenkor.

-  Nem a drága ajándékok a fontosak, hanem az, hogy együtt legyen a család, együtt ünnepelhessünk. Pici dologgal is lehet örömet okozni. A karácsonynak nem a pénzről, a szeretetről kell szólni. Nekem nagy ajándék volt tavaly első unokám, Hanna születése. Most már jár, megérti, amit mondunk neki. A Mikulással is volt találkozása már, a csomagját maga vette ki a csizmájából és bontogatta. A karácsonyfa is biztosan nagy élmény számára, számunkra pedig az öröme, rácsodálkozása. Ettől is lehet szép a karácsony.

-  Van sajátos családi szokás, ami mentén zajlik az ünnep?

- Igen, ez kialakult nálunk, bár az unoka örvendetes megjelenése felülírja az eddigi szokásrendet. Az idén a tervek szerint a szűkebb család az én édesanyám – édesapám sajnos tavasszal meghalt - , a feleségem szülei, a két gyermekem, Hanna unokám és apukája lesz nálunk szenteste. A folytatásban pedig a távolabbi családtagok is összejönnek valamelyikünknél, ami közel 30 főt jelent. Szeretem ezeket az ünnepnapokat, a nagy családi együttléteket. Aztán pedig szomszédaink, barátaink következnek, átjárunk egymáshoz, körbenézzük egymás karácsonyfáját, jókat beszélgetünk. Ez is nagyon fontos része az ünnepkörnek.

- Különleges karácsonyi ételek is készülnek ilyenkor?

 - Nincs igazán specialitásunk. A tradicionális alap a fontos, tehát a hal, valamilyen sült, káposzta vagy más étel és bejgli, diós sütemények, édességek is. Feleségem ért ahhoz, hogy ezek elkészítésébe újdonságokat vigyen, tehát új receptek alapján is készülnek, így egyben meglepetések is ezek számunkra. A főzésben is híve vagyok a kísérletezésnek, a felfedezésnek. Ami szintén a tradíció része már, hogy szilveszterkor készítek igen nagy mennyiségű korhelylevest, amit az Érpart lakosságának fele már kóstolt, s újévkor jönnek is hozzánk fogyasztani belőle. Ez is egy rituálé, ami azért lényeges, mert összehozza az embereket, s ez talán a legfontosabb mindannyiunk számára.

Kiss Erika

Publikálta null