Amikor Túróczi Gábor hazalátogat
Jászberénybe mindig „elkövet” valami extrém dolgot. Mindig felfelé törekszik,
mert onnan másként látszik a világ. Pénteken délután is így volt ez. Az extrém
szakács ismét kedves iskolája, a SZIE ABK Gyakorló Általános Iskola udvarán
várta a sajtóképviselőit.
Még az udvaron elmondta mire is
készül. Paprikás
csirkét főz a suli tetején, mert hát ott még nem főzött. A cél most sem más, mint korábban: felhívni a
figyelmet a magyar kultúra, a magyar konyha értékeire - külföldön és itthon
egyaránt. Turóczi Gábor főzött már az Északi-sarkon, a Góbi-sivatagban, a
Lánchíd pillérének tetején, levegőben lógó étteremben, a Kaukázusban egy
tankon, a Karib-tengeren, a Sztálin szobron és még sok más helyen.
Most azonban nemcsak a főzés miatt jött haza, hanem a III.
Jászsági
Tájékozódási Ralin is részt vesz, s nem először. Egy 12 éves
Ford Focussal indult a ralin barátaival.
-
Nagyon fontos ez a rali, hiszen 250 kilométeren át
ismerkedhetnek meg a résztvevők a Jászság szépségeivel, értékeivel. Úgy tudom,
hogy 40-50 autó lesz ott startnál – mondta Turóczi Gábor, majd a paprikás
csirke lényegére tértünk át. Az étek lényege pedig Gábor szerint, hogy szívvel
lélekkel csinálni.
-
A legrégebbi magyar recept alapján dolgozom, ami
1824-ből származik. Fontos az is, hogy a magyar ételeket ne felejtsük el,
főzzük ezeket, s így fenntartsuk a hagyományt. Mi úgy készítjük, hogy zsiradékra
- ami lehet mangalica zsír, kacsazsír, étolaj – kerül a hagyma és erre a hús.
Jól összeforgatjuk. A finom és kiváló magyar fűszerpaprikák következnek,
édesnemes és csípős is, és friss paradicsom vagy püré, ami kéznél van, de akár
egy kis lecsó is kerülhet bele. A fűszerezés nagyon fontos. Őrölt bors, egész bors,
fűszerkömény, só feltétlenül szükséges. Amikor ez már mind együtt rotyog, egy
kis vízzel vagy húslével felengedjük. A legvégén egy pici foghagyma is kerül
bele.
Túróczi Gábor
ezen a pénteken már tizenharmadszor főzött extrém helyen a magyarságra oly
jellemző finomságot. Az iskola tetejére felmászni nem volt túl könnyű, ám nagy
felfedezés volt, hogy a lapos tetőt mennyire benőtte a moha. Ez persze nem volt
akadálya az akció sikerének. Nem sok eszközt vittek fel, csak ami feltétlenül
szükséges volt. Azonban az iskola -
évekkel ezelőtt, éppen az extrém akciók miatt készíttetett – zászlaja is
felkerült a tetőre. A paprikás csirke hamar elkészült, s ízlett is a
jelenlévőknek.
Kiss Erika
|