A jászberényi Városvédő és Szépítő Egyesület
valamint a Déryné Művelődési Központ hagyományaihoz hűen szeptember 29-én ismét
Déryné ünnepséget rendezett. A DMK nagytermében Hortiné Bathó Edit, a Jász
Múzeum igazgatója köszöntötte a vendégeket, és felidézte Jászberény
szülöttének, a magyar nyelvű színjátszás nagy alakjának emlékét. Az 1872.
szeptember 29-én meghalt operaénekes egyre fogyatkozó emlékét azért vannak,
akik életben tartják a szülővárosán kívül. Ilyen a fővárosban a Budavári önkormányzat
is.
Még híres dalban is szerepel a
budai Horváth-kert, amely kellemes szórakozó hely volt egykor. Azonban arról is
emlékezetes volt, hogy 1935-ben Ligeti Miklós szobrát ott állították fel. Sok
képeslap, majd porcelán figura készült róla, így ennek a szobornak a másaként
véste emlékezetébe Déryné Széppataki Róza alakját egy generáció. Ez a szobor
azonban a II. világháború végóráiban elpusztult. Szeptember 21-én azonban a
budavári önkormányzat jóvoltából újra felavatták annak mását.
Ligeti Miklós szobra
A jászberényi Déryné ünnepségen a fővárosi
avatáson készült videofilm jóvoltából láthattuk az eseményt. Így hallhattuk
Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármester beszédében, az 1935-ben készített
szobor történetét. Ligeti Miklós szobrászművész (1871-1944) nem ismerhette
Dérynét. Az 1930-as években azonban alakját a Déryné ifiasszony c. darabban
színpadra vitte az őt tisztelő utókor. Bajor Gizi játszotta a szerepet
nagyszerűen. Nos, Ligeti tulajdonképpen Bajor Gizit mintázta meg a Déryné-szoborban,
így két nagy művésznek is emléket állított. Lokálpatrióták a budai kerületben
is dolgoznak. 2008-ban vetette fel egy idős férfi, hogy a Déryné-szobrot vissza
kellene állítani. Az önkormányzat 2010-ben ezt teljesítette, de az egész
Horváth-kertet is felújítják, régi funkcióját visszaadják.
Az új Déryné-szobor
A szoboravatót egyébként a Magyar
Dráma Napján, illetve Déryné első színpadra lépésének 200. évfordulóján
tartották. Az új szobrot Polgár Botond, fiatal szobrászművész készítette. Az
ünnepségen jászberényiek is jelen voltak, az ő koszorújuk is a talapzat elé
került.
A film vetítése után került sor a
Déryné emlékplakettek átadására, melyet most is ketten kaphattak meg a Jászság
kultúrája, művészete színvonalas művelése, támogatása terén elért
eredményeiért.
Sas István, a DMK igazgatója adta
át az egyik díjat dr. Dobos Lászlónak, a Jászok Egyesülete alapítójának, ügyvivőjének. Ő a Jászság számos
szellemi kincsének felkutatója, megőrzésének, feldolgozásának, bemutatásának
kezdeményezője és nagy támogatója. A Jászság kultúrájának támogatása,
menedzselése terén végzett több évtizedes tevékenysége okán ítélte oda számára
a díjat a két alapító szervezet.
A másik díjazott Dudás Dániel
néptáncoktató, pedagógus, koreográfus, a Jászság Népi Együttes tagja, több
utánpótláscsoport – Barkóca, Árendás, Petrence – vezetője, örökös
aranysarkantyús táncos. A Jászság
tánckultúrája terén végzett kiemelkedő előadói és oktatói munkája révén
érdemelte ki az elismerést, és vehette át Bolla Jánostól, a városvédők
elnökétől.
Az ünnepség idén úgy zárult, hogy
a Déryné utca sarkához vonultak az emlékezők, s ott az emléktáblánál
elhelyezték a hála és a tisztelet koszorúit.
|