A Jászberényi Triatlon Egyesület augusztus
29-én, vasárnap immár harmadik alkalommal rendezi meg a Zagyvamenti Maraton
futóversenyét. A rendezvény célja a futás népszerűsítése mellett az is, hogy a
jászberényi futók és barátaik városunkban találkozhassanak, s a vendégek
megismerkedjenek Jászberénnyel.
Ahhoz, hogy valaki eldöntse, indul a Zagyvamenti
Maratonon, még nincs késő. Egy hónapja van a felkészülésre, s ez az idő
elégséges lehet, ha valaki komolyan gondolja, hogy augusztus végén versenyre
kél önmagával és a méterekkel.
Augusztus 29-én, vasárnap 9 órakor kezdődik a
III. Zagyvamenti Maraton a Szántai-kertben (Pethes Imre u., a Ferencesek tere
mellett), ahonnan rajtolnak, s ahová érkeznek is majd a futók. A rajt és a cél
itt lesz kialakítva, és itt lesz a versenyközpont is, ahol öltöző, zuhanyzó,
értékmegőrző is a versenyzők rendelkezésére áll.
Előnevezésre augusztus 22-ig van lehetőség a
verseny weblapjáról letölthető nevezési lap elküldésével és az 1 500 Ft/fő
előnevezési díj átutalásával vagy számlára történő befizetésével. Nevezni még a
helyszínen is lehet majd augusztus 29-én reggel 6.30 órától. A helyszínen a
nevezési díj 2000 Ft/fő.
Nevezési és információs címek:
Jászberény Triatlon Egyesület
5100 Jászberény, Serház u. 2.
Demeter Gábor: 0670/214-9164
Keresztesi László: 0630/347-2402
email: nevezes @ jasztri.com
A verseny távjai:
- maraton 42,2 km
- félmaraton 21,1 km
- félmaraton párban 2x10,55 km
A távokat aszfalton és földúton (eső esetén csak
aszfalton) kell teljesíteni. Frissítés 4-5 kilométerenként. A futókat
kerékpáros kísérheti, de nem zavarhatja.
Díjazás: Kategóriánként az első három helyezett
ajándékban részesül. A legidősebb és a legfiatalabb résztvevő különdíjat kap.
Minden célba érkező egyedi befutóérmet kap, s a
célban a szervezők minden futót egy bográcsos
ebédre várnak
Távok és korcsoportok:
Maraton – nők
1. korcsoport: 18-34 év
2. korcsoport: 35-49 év
3. korcsoport 50-59 év
4. korcsoport: 60 évtől
Maraton - férfiak
1. korcsoport: 18-39 év
2. korcsoport: 40-49 év
3. korcsoport: 50-59 év
4. korcsoport: 60 évtől
Félmaraton – nők
1. korcsoport: 12-34 év
2. korcsoport: 35-49 év
3. korcsoport: 50-59 év
4. korcsoport: 60 évtől
Félmaraton – férfiak
1. korcsoport: 12-39 év
2. korcsoport: 40-49 év
3. korcsoport: 50-59 év
4. korcsoport: 60 évtől
Félmaraton párban (összéletkor) - nők
1. korcsoport: -37 év
2. korcsoport: 38-79 év
3. korcsoport: 80-99 év
4. korcsoport: 100 évtől
Félmaraton párban (összéletkor) - férfiak
1. korcsoport: -37 év
2. korcsoport: 38-79 év
3. korcsoport: 80-99 év
4. korcsoport: 100 évtől
Időmérés:
CHAMPIONCHIP netto időmérés. A sárga személyi
chippek a versenyen használhatóak lesznek, a nevezési lapon a chip 7 jegyű kód
számát fel kell tüntetni.
Eredményhirdetés
félmaraton: 12 órakor
maraton: 14 órakor
Szállás: Előre jelzett igény esetén a szervezők
térítés ellenében szállást biztosítanak.