Ismét eljött július első vasárnapja. A jászberényi zsidó temető takaros rendben
várta most is az emléknap résztvevőit. Többen a sírok között keresték rokonaik
nyughelyét, friss virágot tettek a sírra, mások a nagy névtábla vázáiba.
Trabantjával megérkezett Pestről a 93 éves Takács Lajos is. A férfiak feltették
fejükre a sábesz deklit. A hölgyek csendesen beszélgetnek, mások a holocaust
áldozatainak nagy emléktábláin szereplő neveket olvassák. Feltűnik Davidovics László
rabbi Pestről, aki már sok éve vezeti az emlékezést, a szertartást. Zajákné
Korda Júlia, a jászberényi emléknap szervezője révén megismerkedek a szolnoki
zsidó hitközség elnökével, Berman Dáviddal is.
A jászberényi gettóból 1944
júliusának első vasárnapján vittek el több mint 600 embert. Marhavagonokba
zárva indították őket utolsó útjukra Auschwitzba. Közülük tucatnyi jött vissza
talán. Egy hölgy kért segítséget, nem találta Berger Rózsika és karonűlő
kisgyermeke nevét a nagy fekete márványtáblán. Sárközi Sándorné 10 éves volt,
amikor bevagonírozták a jászberényi zsidókat. Édesanyjával ő is kint volt azon
a napon a vasútállomáson. Már nem tudja miért mentek oda, de emlékei máig
megrázóak.
- Édesapám vincellér volt előbb
az Erlich birtokon, majd utána dr. Kiss Ernő ügyvéd szőlőbirtokán, ahol később
édesanyám is dolgozott. Dr. Kiss Ernő felesége volt Berger Rózsika. Őket is
bevagonírozták. A kicsi, 8 hónapos Lacikát a karján vitte. Ma is látom a két
barna vagont és a kis rácsos ablakot rajta, meg a nagy tömeget, amint bele
zsúfolják őket.A kisgyermeket el
akarták tőle venni, de nem engedte. Kiabálás lett belőle. Arra emlékszem, hogy
egy csendőr azt kiabálta, hogy „ha nem engeded, lelövöm!”És én még egy durranásra is emlékszem, bár
nem mertem odanézni. Tízéves voltam, ezt nem felejtem el soha. A csendőrök
aztán elzavartak minket édesanyámmal. Nagyon rendes ember volt dr. Kiss Ernő,
megbecsülte azokat, akik a szőlőben dolgoztak, így a szüleim is jó emlékeket
őriznek róla. A történet folytatása, hogy dr. Kiss Ernő erről a vonatról
valahogy megszökött. Sikerült neki visszajönni. Mi akkor Tőtevényen, az 54.
szám alatti tanyán laktunk, s odajött hozzánk. Testvérbátyáim, apám ruhájába
átöltözve bujkált valahol a környéken, így sikerült neki túlélnie a holocaustot.
A történet végén elsétáltunk a
Berger család síremlékéhez, ahol ott szerepel Rózsika neve és az odaveszett két
kisfiáé is. Nem messze áll dr. Kiss Ernő (1897-1954) és második felesége Deutch
Ilona (1911-2003) sírja is. Azt mondják, amíg emlékeznek ránk, addig élünk.
Tehát a jászberényi zsidóság sincs feledve, hiszen a város megbecsült polgárai
voltak. Ezt bizonyítja az is, hogy nemcsak rokonok, de egykori ismerősök is
eljönnek, hogy emlékezzenek, hogy kegyeletüket leróják egy szál virággal, egy
kővel.
Davidovics László rabbi a zsoltár
eléneklése után szintén az emlékezés fontosságáról szólt. Magyarországon a
legkisebb faluban is éltek zsidók, a legtöbb helyen kereskedőként dolgoztak. A
társadalom tisztes tagjai voltak, ahogy Jászberényben is. Ami a haláltáborokban
történt, azt mindenkinek ismernie kell, hogy ne történhessen még egyszer ilyen
tragédia. Az embergyűlölet kiviszi az embert a világból, mondta a rabbi. Az Isten
azonban látja ezeket a rossz cselekedeteket, s egyszer meg kell azokért lakolni.
Voltak segítők is a szörnyű tragédia közepette, akik igyekeztek segíteni. Nekik
máig köszönettel tartozik a zsidóság.
A szertartás végén békességgel
imádkoztak az emléknap résztvevői mártírjaikért, s az örökkévalót kérték, hogy
az emlékük mindig áldott lehessen, s ilyen tragédia sose történjen meg sehol a
világon.
Az egykor a zsidó templomban
elhelyezett, s 1969 óta a temetőben lévő emléktáblához virágok kerültek, s a
hagyományos kövek is, jelezve az emlékezést. Egy kadist itt is elmondott a
rabbi. Az ismerősök még beszélgettek, szóba került ki kiről tud valami
információt, mi történt az elmúl évben. Aztán újra csend borult a zsidó
temetőre.
