A jászberényiek mindig szerettek énekelni,
hangszeren zenélni, a templomi kórusok évszázadokon át hozzátartoztak a hitélet
gyakorlásának formáihoz. Amikor a civil szervezetek is megjelentek a társadalom
szervezetében, akkor Jászberényben is létrejött az első világi kórus. Ez
1862-ben történt. Az alapítója nevét viselő Palotásy János Dalkör – korábban
férfikar – több-kevesebb kihagyás, újraszervezés és vegyes karrá alakítás után ma
is létezik.
A zenekultúra más formái is teret
nyertek a XX. században, iparos dalárdák, iskolai kórusok is alakultak. A
Tanítóképző Intézetben, a gimnáziumban magas szintű zenei nevelés folyt, ami
Jászberény zenekultúrájára jelentős hatással volt.
A II. világháborút követően egy
más világ kezdődött, a kultúra különleges teret kapott az emberek, közösségek
életében. Nagy jelentősége volt annak 1960-ban, hogy a második kórus szervezése
is elkezdődött. Ennek fontosságáról Tóth János, a Jász Múzeum egykori
igazgatója egy ünnepi kiadványban a következőket írta: „… a kórusaink a helyes zenei közízlés fejlesztésének, a zenei
ismeretterjesztésnek, a szocialista tudat formálásának ügyét szolgálják, mely
munka Jászberényben ma működő énekkarait a helyi közművelődés fontos
tényezőjévé avatja.”
E pár soros idézet jól mutatja azt a
korszellemet, ami 1960-ban elvezetett oda, hogy párthatározatra és folyamatos
tanácsi támogatás, kontroll mellett egy vegyes kar alapítása történt. Az
1950-es évek ipartelepítési eredményeként két nagyüzem, a Fémnyomó- és
Lemezárugyár és az Aprítógépgyár, illetve néhány ipari szövetkezet - a korabeli
statisztikák szerint – hatezer embert is foglalkoztatott. A gyári munka
jellege, az olykor három műszakos munkabeosztás átrendezte a korábbi
életritmust, a szokásokat, s ez a kulturális igényekre, megnyilvánulási
formáira is hatással volt. Az üzemcsarnokokban, a munkapadok mellett, a zajban
nem lehetett énekelni. Így kezdődött egy munkásénekkar szervezése a gyári,
ipari munkások körében.
A korabeli kórustörténet lapjain olvasható: „Az énekkar – az előzetesen végzett
szervezési munkák eredményeképpen – 1960. február hó végén alakult meg a Déryné
Művelődési Ház nagytermében. Ezen összejövetelen, amelyen mintegy 100-110-en
vettek részt…., A megalakult énekkar első próbáját 1960. március 8-án tartotta
a Petőfi-kertben, amely később is, éveken át a kórus állandó jellegű
helyiségéül szolgált. A létrejött énekkar létszáma ekkor 74 fő volt, ebből 24 nő
és 50 férfi.”
Az alapítók között a legtöbben az
Aprítógépgyárban dolgoztak, így a városi pártbizottság egy későbbi
határozatában a gyárat jelölte meg, mint a kórus bázis üzemét. Azaz, a gyárnak
bizonyos költségeket vállalni kellett a kórus érdekében, de ezt szívesen
tették. A célkitűzésekről Bárdos István kórustitkár egy összefoglalóban ezt
írta: „…a kórus haladó szellemű munkás-
és tömegdalok bemutatásával a szocialista énekkultúra terjesztését segítse elő,
ápolja és fejlessze tovább a jászberényi munkásénekkari hagyományokat.”
Az első megtanult kórusművek munkásmozgalmi dalok voltak, pl. Loránd: A párttal a néppel című dalát kötelező
volt mindig elénekelni, de Verdi: Nabuccójából a rabszolgák dalát is
megtanulták már az első időben, és nem hiányoztak a jászsági népdalok sem a
repertoárból. Első, közönség előtti fellépésük 1960. május elsején volt. A
Vasas Munkásénekkar fellépéseit a korabeli állami ünnepségek szabták meg.
Általában az április 4-i, május 1-jei, augusztus 20-i és a november 7-ei, helyi
ünnepségeken adtak műsort.
Minden kórus számára meghatározó
a karnagy személye, személyisége. A Vasas Munkásénekkar vezetését többször is a
Tanítóképző zenetanárai vállalták, illetve kapták feladatul. Csikós Andor,
Bálint Ákos, Szabó Mihály, Szűcs Lajos követték egymást. A karnagyoknak nem
volt könnyű munkájuk, hiszen zeneileg meglehetősen képzetlen emberekből kellett
jól hangzó közösséget formálniuk. Ez több-kevesebb sikerrel történt.
Egyre bővülő repertoár
A közösséggé szerveződés útján
sokat segített, amikor a kórustagok formaruhát kaptak, így a fellépések
alkalmával igen csinos képet mutattak. Az első önálló hangversenyüket a Tiszti
Klubban 1966. március 19-én tartották. Ekkor Bárdos, Karai, Bartók, Schumann,
Verdi, Novikov és Muradelli dalait adták elő.
Nem egyszer került a kórus
válságba, mert az énekesek munkahelyi, családi feladataik miatt elmaradoztak, a
fiatalokat elvitték katonának – akkor még két évre – így gyakran személyi
problémák keletkeztek. Ilyen válságos időszakban, 1973 őszén kapta meg a karnagyi
feladatot Bakki Katalin, aki aztán 28 esztendőn át nem is adta át a karmesteri
pálcát senkinek.
A szakmai munka egyre emelkedő
szintjét mutatja, hogy az 1972-ben elnyert bronz minősítés után 1974-ben ezüst,
majd 1976-ban először arany fokozatot értek el. Ezt aztán még hatszor
megismételték. A KÓTA szakmai minősítése mellett nívódíjakat is kaptak,
1980-ban a Szocialista Kultúráért minisztériumi elismerést, a
szakszervezetektől 1983 művészeti díjat, majd 2000-ben ismét ilyet vehettek át.
A közös kirándulások, családias programok összetartó közösséggé formálták az
énekkart. Ezen sokat lendített az, hogy első külföldi fellépésükre is
elutazhattak a vasfüggöny mögé, Burgenlandba.
A 79 éves Major Sándor, az
egyetlen ma is a kórusban éneklő alapító tag, így emlékezik: - „Számomra a legjobb az 1980-86-os korszak
volt. Akkor Bakki Katalin vezetésével szép sikereket értünk el. Erre az
időszakra esett az első külföldi szereplésünk. Jó barátságba kerültünk egy
osztrák kórussal, s kiutazhattunk hozzájuk, Burgenlandba.”Azt is említette, hogy nehéz évek voltak az
1970-esek, az idősebb alapítók akkoriban már abbahagyták az éneklést, a
fiatalok pedig nem jöttek.
A koronázási misét latinul énekelték
A kórus igyekezett lépést tartani
a korabeli igényekkel és kihasználni a lehetőségeket. Rádiófelvételek sora
jelezte munkájuk eredményességét. Máig óriási dolog volt 1985-ben Liszt Koronázási
miséjének előadása, melyre Jászberényben, a vasaskórusok országos találkozója
keretében került sor a főtemplomban. Bedőné Bakki Katalin karnagy így
emlékezett erre: „Amikor erre készültünk,
több olyan akadályt is le kellett küzdeni, ami ma már szinte hihetetlen. A
korábbi erős pártirányítás már megtörni látszott. A Liszt művet orgona nélkül
nem lehetett előadni, az orgonát a templomból nem lehetett kivinni. Várható
volt a hatalmas érdeklődés, és Jászberényben a legnagyobb befogadóképességű
építmény a főtemplom. Így nem lehetett máshol, csak ott megtartani a vasaskórusok
találkozójának záró koncertjét. Erre mondtak igent a párt, a tanács vezetői,
így tarthattuk ott közel 400 énekes és zenész közreműködésével, Vass Lajos
karnagy irányításával a bemutatót.” Ez tulajdonképpen korszakos jelentőségű
esemény volt Jászberényben.
A ’80-as évek végén, a
rendszerváltozás korszakában ismét mélypont következett. Ehhez az is
hozzájárult, hogy három felnőtt kórus volt már Jászberényben, kettőnek Bedőné
Bakki Katalin volt a karnagya, és a dalostársakat el-elcsábították más
énekkarok. Lantos Tibor, a kórus
örökös tiszteletbeli elnöke említette, hogy a megszüntetés gondolata is
felmerült. Azonban a kórustagok testületileg ezt sosem mondták ki. Az
önkormányzatiság korszakában egyértelművé vált, hogy a kórus fenntartója a
város, székhelyük a Déryné Művelődési Központ.
Bedőné Bakki Katalin vezetése
mellett a Jászság több településének kórusaival kötöttek barátságot, számos
egyházi mű megtanulásával gyakran léptek fel templomokban. A Szentkuti, majd a
Barátok templomának híveivel szoros kapcsolat alakult ki az énekesek között,
így rendszeres fellépőivé váltak egyházi eseményeknek is az 1990-es években
Nehéz korszakon túl új barátságok felé
Jászberény testvérvárosi
kapcsolatainak kialakulásával a Vasas Kórusnak is új barátai lettek. Conselve
kórusával kötöttek barátságot, majd 1996-tól, a Seprődi János Kórusszövetséghez
való csatlakozásuk révén Marosszentgyörgy kórusa következett. Az olaszok
Vigonzából is dalos barátaiknak számítanak, de Görögországban – a csángó
fesztiválok eseményei révén – szintén ismertté lettek, ezzel is erősítve a
nemzetek barátságát.
A kórus tagsága a kor kihívásai
szerint alakította működési kereteit. Egyesületet alapítottak 2001-ben, majd
pályázatot írtak ki a karnagyi feladatra. Ez példátlan a jászberényi kórusok
történetében. Lantos Tibor örökös tiszteletbeli elnök nyilatkozta a Jászkürt
újságban:” A kórustagok – az egyesület
alapszabályába foglaltan – úgy döntöttek, hogy a karnagyot pályázat útján
választják ki. Erre 2001 őszén került sor. Két pályázat érkezett, s közülük a
tagság Ferencz Sándort választotta. Korábbi karnagyunk Bedőné Bakki Katalin 28
évig állt a kórus élén… Nagyon sokat tanultunk tőle, neki köszönhetjük, hogy az
egykori, zeneileg képzetlen munkásokból verbuvált csapat mára képes latinul
énekelni a Koronázási misét. Hatalmas utat jártunk be az ő karnagyi munkássága
alatt, amiért örökké hálásak leszünk.
A kórusban igény volt a
megújulásra, a repertoár szélesítésére, új, a szűken vett komolyzenei terület
mellett más művek bemutatására is. Új karnagyunk Ferencz Sándor szívvel
lélekkel dolgozik, felkészülten jön a próbákra, tervszerűen halad a munka. Az
elmúlt hónapok alatt többen – akik elégedetlenségük miatt eltávolodtak tőlünk –
visszajöttek a kórusba.”
A változás hamarosan meghozta az
eredményét, az arany minősítések sorozata után 2007-ben már a hangversenykórus
minősítést nyerték el. A közösség 2006-ban nevet változtatott. Jászberény jeles
szülötte, Déryné Széppataki Róza operaénekes emlékére a Déryné Vegyes Kar nevet
jegyeztette be. Ugyancsak 2006-ban Csillik
György lett a kórus elnöke, aki lendületes személyiségével vezeti a kórust
a 2001-ben megkezdett úton.
A Déryné Kórus kultúraszervező és
-közvetítő tevékenysége jelentős Jászberényben. Ők kezdték el a Magyar Kórusok
Napjának megünneplését minden év december 16-án, mely egyben Kodály Zoltán
születésnapja is. Az adventi időszakban karácsonyi koncertjüket a Barátok
templomában tartják. A Szent Iván éji ünnephez kötődik 2001-től minden
júniusban egy bál, melyre valamely külföldi testvérkórusukat mindig meghívják,
így együtt szórakoztatják a zeneszerető közönséget. A Nyáresti szerenádot 2008-ban kezdték el, céljuk az, hogy a három
másik – olykor velük rivalizáló - helyi kórussal közösen adjanak kellemes
koncertet a nyári programsorozat keretében.
Az ötvenéves jubileumra hónapok
óta készül a Déryné Kórus minden tagja. Egy történeti összefoglalót is
készítettek, melynek előszavában Vadász Ágnes, a KÓTA főtitkára írja: „Az elmúlt évtizedek során a társadalmi
változásokat követve tudtak jó közösségként megmaradni, és a kórusmuzsikálás
területén új utakat keresni. Mára már kiterjedt hazai és külföldi kapcsolataik
révén bizonyították, hogy a zene a világ minden táján egységes, érthető és
szerethető nyelv. Akik ismerik ezt a nyelvet, bárhol a világon szót értenek
egymással……bizonyítják, hogy a hazai
kórusmuzsikálásban sok olyan lehetőség van, amit ki lehet próbálni, és amatőr
kórusok is sikerrel teljesíthetik.
Az ötvenéves Déryné Vegyes Kar a hangversenykórus minősítést kitartó,
magas szintű munkájával érte el. A jövőben is ezt az utat kell járniuk, amihez
kívánok sok szép sikerrel teli pillanatot minden kórustagnak!
