Kevesen lehetnek Jászberényben, akik nem ismerik Misi Éva nénit. A törékeny, csöpp kis hölgy ott van szinte minden jelentősebb kulturális rendezvényen. Ő maga is egy „kulturális munkás”, hiszen olyasmivel foglalkozik, amivel csak kevesek, de nagy kincset őriznek és mentenek meg a jövendőnek munkájuk során.  Ez pedig a hímzés, a kézimunkázás. Ennek a munkának az értékőrző voltát most a város vezetése is felismerte, és a Város Napján Misi Éva Pro Urbe Jászberény kitüntetésben részesült. A múlt pénteki ünnepségen a legnagyobb tapsot ő kapta. Sok tanítványa jött el az ünnepségre, s azok gyerekei és unokái is, hiszen óvónőként több évtizeden át az apróságokat gondozta, vigyázta. Így hát nem lehet azon csodálkozni, hogy szinte mindenki ismeri őt.

A Bercsényi úti házban beszélgettünk, és kicsit időutazásban is részt vettünk. Éva néni 1921-ben született, karácsony szentestéjén érkezett egy iparos családba. Édesapja a Jászladányból származó Misi Ignác férfiszabó volt. Három leánygyermeke nőtt fel. Édesanyja Rendek András híres szűcsmester leánya volt. S ez a dolog az, ami jelentős részben meghatározta Éva néni munkásságát is. Rendek András magyar szűcs volt. Ez nem nemzeti hovatartozást, hanem a mesterségen belüli minőséget jelentette egykoron. A  XIX. század végi, XX. század eleji szűcsmunkák szép darabjai ma már múzeumok féltett kincseinek számítanak. A szűcsmesterség eltűnő értékei azok, melyeket a nagypapa még nap mint nap készített.

-         Ekkor már a jászsági subák, bundák nem voltak színes díszítéssel kivarrva. A zöld fonalat használták a hímzéshez. Ez viszont egyedivé tette a jászsági szűcsmunkákat. Azt nagyon sajnálom, hogy tőle nem maradt meg egyetlen minta rajza sem. Több helyen laktunk mi is, a Rendek nagyszülők is, így az idők során elkallódtak ezek, a nagymama nem tartotta megőrzendőnek. Pedig, ha akkor tudtuk volna milyen érték van birtokunkban, másként történnek a dolgok – meséli Éva néni.

A Misi család a szerény körülmények mellett is igyekezett mindent megadni a gyerekeknek. Éva 1936-ban végzett a négy polgárival a berényi zárdában. Sajnos akkor nem volt a lányoknak továbbtanulásai lehetőség Jászberényben, a gimnáziumba lányok csak magántanulóként járhattak, ami bizony pénzbe került.  Így 1936 és 1952 között Éva néni kézimunkázással töltötte napjait, persze nemcsak a saját örömére, de megélhetésből is.

A régi, nagy család értékei abban is megmutatkoztak, hogy összetartozásuk sokoldalú volt. Éva néni keresztanyja Magócs Mária mindenféle kézműves foglalkozáshoz értett, és vállalkozása is volt e téren. Minden olyan kézimunkát, hímzéstől a szalmafonáson át a gyékénypapucs készítéséig vállalt és tanított, ami csak ismert volt a XX. század első felében. No, hát az ügyes kezű Misi Éva számára sok lehetőség így adódott. A zárdában is ügyesen rajzolt, ez hamar kiderült róla, és külön feladatokat is kapott. A jó rajz pedig minden kézimunka alapja, hiszen a mintát ki kell rajzolni, majd drukkolással a textíliára rámásolni, hogy utána kivarrva szép lehessen a díszpárna, az asztalterítő, a keszkenő. Éva néni megmutatta, hogy még a halasi csipke készítésének fortélyait is elsajátította ebben az időben. Egy kisebb terítőt máig őriz.

Óvónőként töltött évtizedek

-         Hogyan lettél ezek után óvónő?

-         A Tanítóképzőben 1952-ben indult egy óvónőképző osztály is. Nagy hiány volt ekkor óvónőkben. Andrási Béla volt akkoriban a képző igazgatója, ő nagyon szorgalmazta a képzés bővítését. Hároméves volt ez az iskola, helyileg a gimnázium épületébe jártunk. A végén tizennyolcan kaptunk óvónői oklevelet. Utána én elhelyezkedtem, a Kiss Ernő utcai óvodában kaptam állást, majd később a Petőfi úti – ma már nem létező - óvodában dolgoztam. Ezt a munkát is nagyon szerettem. Szerencsés vagyok, mert mindig olyasmit csináltam, amit szerettem. A gyerekek körében is kellett a jó rajzkészség. Sok kedves gyerekre emlékszem, akik felnőttként a saját csemetéjüket hozták hozzánk. Aztán ezek az évek is elteltek, 1981-ben nyugdíjba mentem. Akkor megint a kézimunkázás felé fordultam.

-         A képző egyik híressége volt Fejér Mária volt, nála is tanultál?

-         Természetesen, nagyon sokat tanultunk tőle. Jászberényben, Jászapátin, de más faluban is alakultak kézimunka szakkörök az 1960-as-70-es években. A szakkörvezetőknek Fejér Mária rendszeresen tartott előadásokat, sőt volt olyan tanfolyam, amit a szakkörvezetőknek el kellett végezni. A magyar tájegységek hímzés kultúráját így mind megismerhettük. A kézimunkázás értékét éppen az adja, hogy egy-egy vidék sajátos hímzéseit alaposan megismerve készítjük el a tervezett darabokat. Persze előbb a mintákat le kellett rajzolni.

A mintarajzolás rejtelmeibe bevezetett Éva néni. A zsírpapírra, tollal rajzolt minta az alapja minden munkának. A nagyításokhoz külön tudomány is kellett, hiszen a textíliákra már méretpontos mintát drukkolnak. A fennmaradt minták pedig nem a tervezett darab méretében találhatók. Szóval egy külön világ az, amihez Éva néni ért. Azt is megtudom milyen áldás a fénymásoló feltalálása, mert azzal méretarányos nagyításokat is lehet csinálni és a mintákat sokszorosítani is. Régen mindent külön-külön le kellett rajzolni.

A szűcsminták megmentése

-         Hát az hosszú történet, hogy a szűcsmintákat hogyan tudtuk textíliákra átmenteni. Azt Fejér Mária tudta és támogatta is, hogy azokat át kell örökíteni, nem hagyhatjuk veszni. A régi jászsági szűcsmintákról rajzok alig maradtak. Nagy szerencse, hogy Györffy István néprajztudós 1924-ben készített egy kis könyvet rajzokkal Jászsági szűcshímzések címmel. Ezt megszereztük, és elkezdtünk azon gondolkodni, hogyan lehet ezeket felhasználni. A szűcsmesterség rejtelmeiben is el kellett mélyülni, tudni azt, hogy milyen mintát hol alkalmaztak, a vállon, a háton, a suba alján, oldalán, stb. A szakmai ellenállás fő érve az volt, hogy ezek a minták bőrre valók, nem textíliára. Csakhát, ki visel ma már subát, báránybőr ködmönt? Nagyon sokáig kellett azért küzdeni, elismerjék a mi törekvésünk értékeit. Sajnos közben Fejér Mária meghalt. A kézimunka szakkörök azonban virágoztak nemcsak Jászberényben, de a Jászság sok településén. Össze is fogtunk, a szakkörvezetőknek ma már itt tartja Vassné Sas Katalin, a mi szakkörvezetőnk a szakmai továbbképzéseket. Én 75 éves koromig voltam a szakkörvezető, s neki jó szívvel adtam át a stafétát.

-         Úgy tudom, ma már te tervezed a mintákat, melyek az asszonyok terítőin, futóin, keszkenőin megjelennek.

-         A régi minták felhasználásával tervezek mintákat. Közel 100 saját mintát terveztem. Ez azt segíti, hogy a régi minták fennmaradjanak, de egy terítő, párnahuzat vagy éppen blúz azért szép legyen. Itt van ez, egy zászló. A Keresztény Értelmiségiek jászberényi csoportjának készítettem. Nem mindegy, milyen minták kerülnek rá. Az is fontos, hogy a fonál milyen. Ez is nagy titka a dolognak, hiszen zöld színű fonalból is van sok, de nekünk nem mindegyik alkalmas.

-         Hogyan kezdődött az a sorozat, hogy a jászberényi templomoknak varrtatok terítőket?

-         Évekkel ezelőtt több szakköri tag javasolta, varrjunk terítőt a református templom díszítésére. Ezek voltak az első ilyen munkák. Nagyon tetszett mindenkinek. A főtemplom díszítésével több éve foglalkozunk, összesen 15 darab jászmintás terítő lesz az oltárokon, a szobrok alatt. Pályázatot nyertünk korábban és most is, ami nagy segítség, hiszen a fonal, a drukkolás, a textília mind pénzbe kerül, mi sok száz órányi munkát adunk hozzá.

-         Egy könyv is született az értékőrző munkáról.

-         Az első könyvet 1998-ban a Jász Múzeum adta ki. Tulajdonképpen az addigi gyűjtőmunkánk eredményeit adtuk közre. Társszerző Szabó Pál Antalné, az újszászi szakkör vezetője. A kötet mind elfogyott, így 2009-ben a Jászsági szűcsminták textíliákon c. könyv a második, bővített kiadást is megélte. Ebben a Jász Népi Díszítőművészeti Alkotóközösség tevékenysége is helyet kapott. Ennek a közösségnek is a DMK Ifjúsági Ház ad otthont, amiért nagyon hálásak vagyunk.

-         Most, hogy a Pro Urbe Jászberény elismerést kaptam, úgy gondolom felfigyeltek ránk. Remélem, hogy a város vezetésének is fontos az a munka, amit a Fejér Mária  Díszítőművészeti Szakkörben immár negyven éve végzünk. Én nagyon örülök, hogy erős közösség alakult körülöttem, vannak fiatalok is, akik értik, hogy ezt a kincset veszni hagyni nem lehet. Egy miatt nem vagyok nyugodt, a mintarajzolásban nincs, akinek a stafétát átadhatnám.

Kiss Erika

Publikálta null