Az idei március tizenötödikei ünnepnap napsütéssel köszöntött ránk. A
szél ugyan fújt, olykor erősen is, de csak azt jelezve, hogy új szelek fújnak
immár, tavaszt hozóak, melyek a kikeletet, a megújulást szolgálják.
A jászberényi ’48-asok tere ünnepi díszben
várta a hétfő délelőttöt. Napokkal korábban az óvodások, kisiskolások már kis
zászlókkal, saját kezűleg rajzolt, színezett kokárdákkal díszítették a ’48-as
emlékmű és a Petőfi-szobor környékét. Hétfőn délelőtt a főtemplomban dr.
Medvegy János által celebrált szentmisét követően gyülekeztek az ünnepelni
vágyók a téren. A Jász Lovas Bandérium huszárai is felvonultak, katonás rendben
érkezett a cserkészcsapat. Jóval többen voltunk ezen a március 15-én, a város
ünnepségén, mint más években. Sok kisgyermekes család jött el. A diáksereg
szívesen viselte a kokárdát. Láttunk különlegeset, gyöngyökből fűzött díszes melldíszt
is.
Az ünnep újszerűségét az is
jelezte, hogy nem volt szónok, nem volt papírról felolvasott elcsépelt frázisok
hosszú sora. A helybeli szokás szerint ebben az évben a SZIE Gyakorló Általános
Iskola és Gimnázium volt a soros az ünnepi műsor összeállításában. Ők pedig úgy
döntöttek, hogy egy méltó, de rendhagyó ünnepséget rendeznek.
Kárpáti Zoltánné főtanácsos
köszöntő szavai és a Himnusz eléneklése után – melyhez a Déryné Vegyes Kar
adott segítséget az ünneplőknek – az iskola diákjai léptek a színpadra. Alsós
kisdiák és gimnazista egyaránt szerepelt a műsorban. A tavaszt, a megújulást
idézték verssel, dallal. A Tavaszi szél
vizet áraszt kezdetű népdal fonta keretbe azt, amit el akartak műsorukkal
mondani. A pódiumműsorban természeten felhangzottak 1848. március tizenötödikéjének
jeles mondatai: „Ébredj hazám, mert ha most nem ébredsz, soha többé nem lesz
ébredésed”. A pesti események idézése életszerűvé tette a fiatalok lelkesedését
„A büszke magyar, Rákóczi népe nem lehet tétlen”.
A műsor dramaturgiája szerint a
kisebb diák kérdezte a nagyobbat, a forradalmárt, hogy mit is akarnak elérni.
Bíztak a változásban. A céljuk pedig két nagyon fontos dolog volt: a nemzeti
függetlenség elérése és a feudális viszonyok megváltoztatása. S hogy mit kíván
a magyar nemzet? A 12 pontot is kinyomtatták, hozták az ifjak, és röviden, majd
kicsit hosszabban egy-egy magyarázó szóval kiegészítve is elhangzottak. Természetesen
megjelenítették Petőfit is. A Talpra magyart oly értően mondta, melyet ritkán
hallhatunk ily jeles napon. Aztán persze Táncsics kiszabadítása sem maradt el,
közben szólt a zene is, hogy ritmust adjon a forradalmi eseményekhez. Egy leánycsoport
érkezett, kik piros, fehér és zöld színű zászlókat lengettek meg a szélben,
miközben ismét a Tavaszi szél vizet áraszt dallama csendült fel.
A színpadkép, a háttérzene, a
dalok és énekek, a diákok megjelenése rendkívül egységes, jól megkomponált
képet mutatott. A gyerekek az 1848-as kor öltözetét – vagy azt idéző – vették
magukra. A kokárda pedig a szívük felett volt mindegyikük kabátján. Nem kis
munka volt ezt, a nemzeti ünnepünkhöz méltó emlékműsort összeállítani és
megvalósítani Az iskola pedagógusai közül ebben Póczné Berta Sarolta, Gálikné
Nagy Erzsébet, Tóthné Muhari Ildikó és Stelkovicsné Krejter Anikó vett részt,
az egységes és elegáns látványt pedig Kugler Erika és tanítványa Agócs Anett
álmodta és valósította meg.
Az ünnepség a ’48-as emlékmű
megkoszorúzásával folytatódott. Az önkormányzat és intézményei, a pártok helyi
képviselői, számos civil szervezett vett ebben részt. A cserkészek
felvezetésével 27 koszorút helyeztek el az emlékmű elé. A Petőfi-szoborhoz öt
koszorú került, majd a Szózat eléneklése következett ismét a Déryné Vegyes Kar
közreműködésével.
A Városvédő és Szépítő Egyesület,
hagyományaihoz híven, a Fehértői temetőben lévő honvéd emlékműhöz hívta az
érdeklődőket. A szabadságharcban Jászberényben és környékén elhalt honvédek
emléke előtt tisztelegtek. Ebben a Jászsági Hagyományőrző Egylet tagjai is
közreműködtek egy kis műsorral.
Az ünnepnap délutánján a Déryné
Művelődési Központban szavalóversenyre került sor.
