Parlamenti választási harc dúl az
országban. Hetekkel ezelőtt felmerült, hogy Jászberény egykori polgármestere
Magyar Levente az MDF-SZDSZ összefogásaként indulna a választáson. Aztán a
cáfolatot is közzétettük, mert Magyar Levente nem akart országgyűlési képviselő
lenni. A politizálásról azonban nem mondott le. Jászberény közvéleményében már
benne van, hogy alakult egy új civil szervezet, mely támogatja azt a
gondolatot, hogy Magyar Levente ismét polgármestere lehessen Jászberények.
Erről kérdeztük.
-
Valóban létrejött egy civil tömörülés, a neve: Egy jobb Jászberényért
Egyesület. A cégbírósági bejegyzése most történik. Jászberény jelentős
vállalkozói, a nagy cégek első számú vezetői, a jelentős munkaadók – köztük
több díszpolgárunk - fogtak össze, s alapították az egyesületet. Megkerestek
engem, s a beszélgetések eredményeként az új civil szervezet elnökének
engem választottak. Felkértek, hogy támogatásukkal ősszel, az
önkormányzati választásokon polgármester-jelöltként induljak.
-
Milyen célokat fogalmaztak meg?
-
Szeretnénk Jászberényt gazdasági, kulturális súlyának, hagyományainak megfelelően megjeleníteni. Sajnos
az elmúlt négy évben jelentős hátrányba került a város, több lehetőséget szalasztott
el. Az ország és az új kormány nagy kihívás előtt áll, mert a nagy ellátórendszerek –
oktatás, egészségügy, szociális terület stb. – reformja elkerülhetetlen. Ezeket
át kell alakítani hazánk versenyképességének megteremtése érdekében. Ebben az
átalakítási folyamatban kisvárosi súlyánál fogva szerephez kell jutnia
Jászberénynek is. Tehát nem
mindegy, hogy milyen szerep jut Jászberénynek a következő négy év során.
A város jelentős nemzetközi hírnévre tett szert, az Európa Tanács elismerő
zászlaja, plakettje nem véletlenül jutott nekünk. A meghatározó városimázs a
nemzetközi gazdaság szereplői, a befektetők előtt nagyon fontos. Jászberénynek pedig az,
hogy legyenek munkahelyek, folyamatosan
fejlődjön a város.
-
A közeli jövőben mit tervez az egyesület?
-
Szeretnénk egy-egy területet -
oktatás, egészségügy, kórház, közbiztonság - áttekinteni az egyesületben,
amelybe be szeretnénk vonni a város érdeklődő lakosságát és a területek
szakembereit. Tehát lesznek eszmecserék, fórumok. Elsősorban a gazdaságra
szeretnénk fókuszálni, hiszen az itt működő
cégek, vállalkozások jelentős iparűzési adóval járulnak hozzá, hogy az
intézményrendszerünk működhessen. A cégek szempontjai is fontosak, ezeknek is
meg kell jelenni a város életében. Nagyon fontos számomra a civil szféra ereje,
ami eddig is jelentős volt a város életében, és jelenleg is fontos szerepük van
az egyházaknak. Szeretnénk minden jó szándékú emberrel, szervezettel érdemi
párbeszédet folytatni, s előre vivő, a város érdekét szolgáló ügyekben együttműködni.
Én az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács tagjaként dolgoztam az elmúlt
négy évben, sok mindenre volt rálátásom, a döntési mechanizmust jól ismerem,
vannak információim, kapcsolatrendszerem, melyeket hasznosítani szeretném.
|