A városon áthaladó 31-es főút
felújítása, megerősítése az itt élőket is érinti. A nagyobb teherbírású út
forgalma hatással lesz a helybeli közlekedőkre is. A biztonság érdekében a
városközpontban egy körforgalmi csomópontot is kialakítanak. Ennek
megvalósítása során több probléma is felmerült. Szóba került, hogy a
főtemplommal majdnem szemben lévő áruház épületét lebontják. Később olyan
tervek készültek, melyben a körforgalom
nyugatabbra és a templomtól 17 méterrel távolabbra kerül, és csak a Vágó Pál szobrot és egy szökőkutat
kell helyéről elmozdítani.
Két óvodaépület teljes felújítása
kezdődött el a napokban Jászapátin. A teljes költség 241 millió lesz, ebből az
önkormányzat önrésze 18%-os, a többit pályázati támogatásból nyerték el.
Azonban sokat segít az is a takarékos megoldásban, hogy a bontási munkákat
közmunkásokkal – melyekből már ötvenet foglalkoztat a város - végzik el, így
azzal a kivitelezőnek nem kell majd foglalkoznia. A Vasút úti ovi belső bontását
már elkezdték. Az udvaron lévő régi melléképületet is elbontják, és a helyén
egy új tároló, valamint a tornaszoba lesz. A felújítással itt július végére
kell elkészülnie a kivitelezőnek. A József Attila úti óvodánál július végén
lehet a bontást elkezdeni, s a felújítás itt 2011 nyarára lehet kész. A két ovi épületének
felújításán túl új bútorok, játékok vásárlására is sor kerül. Jászapátin a
bölcsőde épületének felújítását is tervezi a város vezetése, ehhez is pályázati
lehetőséget keresnek.
A Jász Alkotók Köre hagyományos
nyári alkotótáborát már 14. alkalommal szervezik meg. Vágó Pál egykori műtermében.
Így ez évben összejönnek majd a Jászságból elszármazott alkotók s azok, akik
szeretik az ilyen táborokat. A JAK alkotótáborának fontos résztvevői a fiatalok,
a diákok, akikkel a jeles művészek közül többen, délelőttönként foglalkoznak. A
tábor idén június 28. és július 9. között lesz, s most is kiállítással zárul.
A jászapáti mentőállomás
korszerűbb felszereltségének megteremtése érdekében a helybeli cégeket
megkeresték a mentősök és a polgármester, hogy segítségüket kérjék. A kérésre
13 vállalkozás mondott igent, s így 850 ezer forintnyi eszközzel,
felszereléssel gyarapodott a mentőállomás. Oxigénpalack, vérnyomásmérő,
pulzoximéter és más eszközök mellett a járművekre téli gumik is kerültek.
Jászapáti 1,5 milliárdból
gazdálkodhat idén. Bevételeiből 175,5 milliót forintot a helyi adók tesznek ki.
Az önkormányzat bérleti díjból, ingatlanok értékesítéséből 44 milliós bevételre
számít. A tervek szerint 40 milliós fejlesztési hitel felvételére kerülhet sor
2010-ben. A fejlesztések során a polgármesteri hivatal belső
akadálymentesítése, járdaépítés szerepel, melyre megnyert pályázatuk van. A
stand nagymedencéjének felújítását 10 millióval támogatják, és 5 milliót adnak
a temetőben egy tervezett ravatalozó építéséhez. A képviselő-testület a
költségvetés elfogadásakor úgy döntött, hogy a korábbi – és igen szerény -
képviselői tiszteletdíjat felére csökkenti.
|