Ez a címe annak a készülő kötetnek, melynek szerzője Kókai Magdolna és
a kiadója a Jász Múzeumért Alapítvány. A könyvnek több érdekessége is van, hiszen
etnográfus szerzőjének ez lesz az első önálló kötete, s olyan kutatás eredményét
adja közre, mellyel a Jászságban még soha, senki sem foglalkozott. Sokat mond
az alcíme is: Születés körüli szokások, hiedelmek a Jászságban.
Kókai Magdolnával, a Jász Múzeum
munkatársával arról beszélgettem, miért is ezt a területet választotta kutatása
céljául, s mennyi munkája fekszik a készülő kötetben.
- Az egyetemi szakdolgozatomat 1998-ban már erről a
témáról készítettem. Tudtam, hogy sok szórványadat van a témára vonatkozóan, de
a szokáskör monografikus feldolgozására még senki nem vállalkozott. Ezzel a
céllal folytattam szakdolgozati témámat, így tulajdonképpen 14 év kutatás áll
mögöttem. Ezek legnagyobb része, ami sok időt vesz igénybe, az adatközlők
megtalálása, a beszélgetések, majd a feldolgozás, az információk összevetése,
elemzése. A terepmunka az 1900-1940 közötti éveket elevenítette fel, sok idős
ember el tudta mesélni, hogy a szülei, nagyszülei sorsa hogyan alakult, mik
voltak a szokások. Természetesen szakirodalomban is búvárkodtam, levéltári
iratokat is áttekintettem, és meg se tudom mondani mennyi időt töltöttem
mikrofilmolvasók előtt, amikor az anyakönyvi adatokat néztem át.
-Mit takar a cím, az „ágy lábában van a másik”
szólás.
-Egy-egy asszony 10-14 gyermeket is szült a XIX.
században. Sok meghalt kicsiny gyermekként, de a következő már útban lehetett.
Így azzal vigasztalták az anyát, ne bánkódjon, majd lesz másik gyermeke.
Hasonló ez ahhoz, hogy „Isten adta, Isten elvette”.
-
- -
-
- Találtál-e olyan
szokást, mely csak a Jászságra érvényes?
-Kifejezetten csak a Jászságra jellemző szokást nem találtam,
de nagyon sok olyan jelenséget sikerült még időben felfednem, mely ma már
nehezen kutatható. Ilyen például a kereszteletlen gyermekek temetkezési módját.
Mivel ők nem voltak megkeresztelve, így a temetőbe nem lehetett temetni, a
katolikusoknál ez tiltva volt. Igyekeztek mégis valamilyen megszentelt helyre,
keresztek közelébe eltemetni az ilyen csecsemőket. Bukkantam olyan adatra is,
hogy Jászberényben a kőképek közelébe hantolták el őket. Az is érdekes vonás,
hogy amikor a bába látta, hogy a gyermek nem életképes, megkeresztelhette. Ez
volt a bábakeresztség vagy szükségkeresztség. Ilyen esetben valamely elhunyt
családtag – vagy akit éppen temettek – sírjának oldalába helyezték be a halott
csecsemőt, de nevét nem tüntették fel. Így sok elhalt csecsemőnek nincs sírja,
csak az anyakönyvek tanúskodnak arról, hogy születtek.
-Említetted az
anyakönyvek böngészését. Milyen érdekességet találtál?
-Az 1850-60-as évek névadásában egy különleges
keresztnevet találtam, amit sem előtte sem utána nem használtak a Jászságban.
Ez a Colomanus név.A Vendel név például
azon jászsági településeken voltak kedveltek, ahol Vendel Társulatok működtek.
Így például Jászberényben, Jászboldogházán, valamint Portelken. Az Ádám és Éva
neveket szinte sosem használták, kivéve, ha ikrek születtek. Ha egy gyermek
meghalt, gyakran előfordult, hogy a következő újszülöttnek is ugyanazt a
keresztnevet adták, mintegy folytatásként.
-A könyved az
esküvőtől vezeti az asszonyi sorsot, melyben van jó, örömteli pillanat, de sok
keserves is.
-A házasság előtti felvilágosítás, a szülésre való
felkészítés bizony nagyon hiányos volt. De ilyen a védekezés, a
terhesség-megszakítás is. Nehéz asszonyi sorsok nyíltak meg előttem. Sajnos a
XX. század első felében a csecsemők ellátása, gondozása az ezzel kapcsolatos
szokások is érdekesek, s a mai tudásunkkal szinte hihetetlennek tűnik. Az
elképesztő higiéniai körülmények, az egészségügyi ismeretek hiánya miatt is
halt meg sok kis gyermek. Ezt felismerve jött létre a ’20-as években a Stefánia
Szövetség és a Zöldkereszt. Az államilag szervezett csecsemőgondozást nem volt
könnyű bevezetni, hiszen a kialakult szokásrendet kellett feltörniük
tulajdonképpen.
-A bábák is
intézménysült foglalkozást űztek.
-Már Mária Terézia idejében működtek bábák, de inkább a
XIX. század közepétől terjedt el országosan. A terhesek gondozása, a szülés
levezetése, az újszülött, a gyermekágyas asszony ellátása mind feladata volt,
de a születés körüli, a hagyományoknak megfelelő szokásrend betartása is. A
korán polgárosult Jászságban az egészségügy intézményesülése igen korán
végbement, már a 18. században bábákat alkalmaztak a jászsági településeken.
Ezekről is írok a könyvben.
-
-
- Sok törvénytelen
gyermek is született a régi korokban. Ezzel a területtel is foglalkozol?
-Igen. A társadalom velük kapcsolatban elutasító volt, s
a gyermek is megsínylette a házasságon kívüliséget. A szűkebb közösség is kirekesztette
az „ágyasságban élő” nőt, pedig nem volt ritka az ilyen eset a mélyen vallásos
Jászságban sem. A törvénytelen gyermeket az anyakönyvben kéjfi, vagy kéjszülött
megjegyzéssel írták be. Még sok más érdekességre bukkantam a kutatás során.
-Mikor vehetjük
kézbe ezt a sok fotóval illusztrált könyvet?
-Június elejére készül el a nyomdában. Márciusban, a
hagyományokhoz híven, előfizetőket gyűjtünk a kiadáshoz.
